2026. augusztus 20-án, a magyar államalapítás ünnepén Spányi Antal megyés püspök Szent István tiszteletére celebrált ünnepi szentmisét a Szent Korona hiteles másolata és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében a székesegyházban. A püspök a ceremónia végén megáldotta az új kenyeret, az élet szimbólumát, majd átadta azt dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, rajta keresztül pedig minden székesfehérvárinak.
|
Csütörtök délelőtt az egyik legősibb magyar ünnepen, Szent István király napján, a keresztény magyar állam megalapításának és fennállásának emléknapján Spányi Antal megyés püspök celebrált ünnepi szentmisét a bazilikában első királyunk tiszteletére. A misén – a hívek mellett – részt vett Székesfehérvár polgármestere, alpolgármesterei, a képviselőtestület tagjai, a történelmi vitézi és lovagrendek, illetve a Szent Korona Rend tagjai, valamint a testvérvárosok küldöttségei, azaz Schwäbisch Gmünd, Szabadka és Gyulafehérvár delegációja.
![]() „Szent István király ünnepe a világon mindenhol, ahol magyar ember él, kiemelt ünnep. Ma is érezzük, hogy a szent király tekintete rajtunk pihen, bennünket kérdez és bennünket oktat. Vajon az ő szavát megértjük-e, megfogadjuk-e és követjük-e, készen vagyunk-e arra, hogy megújuljunk magyarságunkban, kereszténységünkben és abban a küldetésünkben, mellyel az egész emberiségnek tartozunk, amelyben Krisztus kovászai akarunk lenni a világban?” – tette fel a püspök a mise elején a kérdést. Spányi Antal szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy Szent István népének királya, törvényadója, családjának feje, fiának pedig szerető atyja és tanítója volt. ![]() Megírta fiának, Imrének intelmeit, amelyek ma is érvényes tanítással bírnak. Szent István király nemcsak utódjának, de mindannyiunknak azt tanácsolja, hogy életünk legyen példamutató, álljunk ki az igazság és a hagyományaink, ezeréves gyökereink mellett. A példamutatás harcot is jelent, de ezt lelki fegyverekkel kell megvívni, ehhez pedig hitben való élet kell. „István király a lelkére köti fiának, hogy éljen harag, gőg és gyűlöltség nélkül, békésen, alázatosan és szelíden – ezen tanácsokat fogadjuk mi is a szívünkbe, lelkünkbe, és tegyük életünk alapvető törvényévé.” – fogalmazott a püspök, aki a másik ember elfogadására, tiszteletére és segítésére biztatta a híveket. ![]() „A másikra mint testvérre tekintés az a magatartás, amit Szent István király intelmeiben ránk bízott. A szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.” – zárta gondolatait. A hagyományt követve, a szentmise végén a megyés püspök hálát adott Istennek, hogy a mai napon együtt ünnepelhettünk, megáldotta az új kenyeret, az élet szimbólumát, majd átadta azt dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, rajta keresztül pedig minden székesfehérvárinak. Az ünnepi szentmise a Himnusz eléneklésével zárult a Szent István-székesegyházban. Forrás: ÖKK
|