Királyi napi híreink (2020.08.16.)

Családi pikniknek ad ma helyet a Zichy liget: vidám népi táncházzal kezdődött a program, azután hangszerbemutatót rendeztek, és az árnyas fák alatt megannyi érdekes, kreatív játék, kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. A programok egészen estig kínáltak tartalmas szórakozást a családoknak. Az Alba Regia Táncegyesület az idén elmaradó Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált egy „csipetnyi”, „mini fesztivállal” pótolja, mely szintén ma kezdődött.

A Székesfehérvári Királyi Napok vasárnapi rendezvényei családi piknikkel indultak a Zichy ligetben.

Akik a Belváros felől sétáltak, azokat egészen a Városház tértől várták a történelmi óriásbábok, végig a Fő utcán.

Parázs táncházzal kezdődtek a programok, az árnyas fák közül vidám, tapssal és zeneszóval kísért énekszó hallatszott – a Bújj, bújj zöldággal, a Hosszúlábú gólyanénivel. A gyerekek kör- vagy páros táncokban, mondókás játékokban vehettek részt, akár a szüleikkel együtt. A Szedtevette zenekar gyermekjátszóját Kneifelné Laczkó Krisztina vezette.



Akik a tánc után maradtak még, Varró János számos hangszert felvonultató bemutatóján megismerkedhettek a tekerőlanttal, a nyenyerével, a tilinkóval, a köcsögdudával, sőt hallhatták a töröksíp és a kecskeduda hangját is.



A Levendula Játszóház és Alkotóműhely asztalainál csuhévirágok, hagyományos csutkababák, csutkalovacskák és mókás erdei manók készültek. A gyerekek igényes ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat: a kuglitól a toronyépítésen vagy a labdaterelgetésen át a célbadobásig.



A ligetben ott volt a MOL Fehérvár FC is: a klub nemcsak csocsóval készült, de remek piros-kék tetkókkal, csillámtetkókkal és lufikkal kedveskedtek a legifjabb szurkolóknak.

A Családi piknik délután és este kórusmuzsikával, balettelőadással és kertmozival folytatódott. Cserta Gábor és Cserta Balázs megzenésített verseit a Duo Redwhite cselló duó és a Vox Mirabilis Kamarakórus kiskoncertje követte, az estet a Székesfehérvári Balett Színház produkciói és a Kertmoziban a 10 nap anyu nélkül című francia vígjáték zárta.



Az Alba Regia Táncegyesület az idén elmaradó Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált egy „csipetnyi”, „mini fesztivállal” pótolja. 14.00 órakor megkezdődött a Király(ny)i Napok is a Táncházban.

A Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulójáról megemlékező „Most jöttem Gyuláról…” fotókiállítást dr. Varró Ágnes néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa nyitotta meg.

Pesovár Ferenc haláláig a székesfehérvári István Király Múzeum néprajzos muzeológusa, osztályvezetője volt. A Dunántúl néptánchagyományát feltáró kutatásai mellett foglalkozott többek között Kelet-Európával és Erdéllyel is. Fejér megyei gyűjtései mind a tárgyi, mind a néptánc-, népzene- és népdalkincsre vonatkozóan jelentősek. A székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes elődjénél népviselet-néprajzi tanácsadóként dolgozott.



A Táncház délután kezdődő programsorozata az éjszakába nyúlt. A megemlékezés után az Alba Regia Táncegyüttes kétszer is bemutatta „Hagyományérzők” műsorát. Este az udvaron Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák adtak koncertet, végül a napot a Folkkocsma a Galiba zenekarral zárta.

Forrás: ÖKK, szekesfehervar.hu, Fehérvári Programszervező Kft.



Támogatók