Királyi napi híreink (2020.08.20.)

Szent István ünnepén újra megjelentek a királyi óriásbábok a belvárosban. A Városház téren Mesterségek Ünnepe, az Országzászló téren foglalkozások, bemutatók, a Zichy ligetben kézműves játékok, fa lovagi torna, régizene, a Nemzeti Emlékhelyen élő sakk várta a látogatókat. Délelőtt ünnepi szentmisén áldotta meg az új kenyeret Spányi Antal megyés püspök. Délután Szent István szarkofágjánál megemlékezéssel, a Szent István téren közgyűléssel ünnepelt Székesfehérvár. Sötétedéstől a kivilágított Országalma, tüzes légtornászprodukciók és ünnepi fényfestés színesítette a várost.

Szent István napján a belváros több pontján, sokféle program várta a látogatókat, akik érkeztek is szép számban. Óriásbábok, Árpád-házi ágbogozó, kézműves játékok és foglalkozások, viseletkiállítás, középkori élő sakk és lovagitorna is szerepelt a kínálatban.

A Zichy liget árnyas fái alatt a lovagi torna volt az abszolút sztár a játékok között, ezt bizton állíthatjuk. Tíz órától kezdve nem volt megállás, mindig akadt jelentkező, aki bizonyította: ügyes és talpraesett, túljut minden akadályon.



Aki éppen nem lovaggá képezte magát, az kipróbálhatta, milyen nagy munka is lehetett annak idején a kenyérsütés: az őrlőkövet forgatni két kézzel is nehéz volt a kicsiknek, de megbirkóztak vele. Ahogyan sokan kipróbálták a kukoricamorzsolást is. A fa állatok körül is sok kicsi tett-vett lelkesen, etették szénával, magokkal a jószágot, vizet húztak a kútból a falusi udvarban. A babakonyhában ebéd főtt, a vesszőből font babakocsiért többen is sorba álltak. A nagyobbaknak a jenga, számtalan ügyességi játék és kirakós kínált kihívást.



Az Országzászló téren sok család vette magához az Árpád-házi Ágbogozó „feladatlapját” és a matricákat, hogy aztán végiglátogassa az óriásbábokat, és kiderítse, ki kicsoda, ki kinek a felesége, anyja, lánya, unokája. A kézművesek asztalainál itt és a Városház téren is sok gyereket láttunk ügyeskedni. A kézművesek mesterség bemutatókat is tartottak. A Városház téren például a kovácsolás nehézségeivel ismerkedhettek a kíváncsiak, a nagy melegben ez igazi kihívás volt. Aki elfáradt, az a népi körhintán pihente ki a fáradalmakat.



Délelőtt a Szent Imre-templomban tartották az ünnepi szentmisét, amelyen Spányi Antal megyés püspök megszentelte az új kenyeret. 



Délután a Nemzeti Emlékhelyen először három órakor láthatta a közönség az élő sakk előadást, amelyben a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai a muhi csata történetét elevenítették fel. A tavalyihoz hasonlóan most is nagy sikert arattak.



Miután délután a tisztelet virágait elhelyezték Szent István szarkofágjánál,  közösen sétáltak el a résztvevők az Országalmához, hogy csatlakozzanak a Fehérvári királyok menetéhez.



Az augusztus 20-i rendezvények az ünnepi közgyűléssel folytatódtak a Szent István téren. Dr. Cser-Palkovics András polgármester beszédében az elmúlt hónapokat, az ott megnyilvánult összefogást és a fehérváriak hitét, erejét emelte ki elsőként. Átadták a városi kitüntetéseket: a Közgyűlés a koronavírus-járvány elleni védekezés során, Székesfehérvár érdekében végzett kiemelkedő szakmai teljesítménye elismeréseként hét személynek adományozott „Pro Civitate” díjat, valamint elismerő oklevéllel köszönték meg a járvány elleni védekezésben részt vevő és példamutató helytállást tanúsító személyek, szervezetek, közösségek munkáját.



Az ünnepi műsorban a hosszú karanténidőszakban a fehérváriak életébe a kulturális programok varázsát „becsempésző” Művészkaraván, illetve a nyári hónapokban szervezett Művészkorzó gerincét adó három művészeti műhely, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes és a Székesfehérvári Balett Színház működött közre.



Sötétedéstől a kivilágított Országalma, a Hajnal Mozgástér légtornászainak tüzes produkciója és a Méhkas Dia Project fényfestése színesítette a belvárost.



Forrás: ÖKK, Fehérvári Programszervező Kft.



Támogatók