29. Öreghegyi Mulatság

Méz- és borlovagavatás, kenyérszentelés, zenés programok, táncbemutatók és interaktív mese várta a 29. Öreghegyi Mulatságra érkezőket az ünnep előestéjén. A színes események mellett kézműves- és jótékonysági sütivásár is volt a Bory-vár tövében.

Nagy Benedek: A szőlőműves című szobrának megkoszorúzásával indult az Öreghegyi Mulatság csütörtökön. Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők a Noé-hegyi Szent István Borlovagrenddel közösen helyezték el az emlékezés virágait a hegy lábánál álló szobor talapzatán. Mindeközben a romantikus Bory-vár tövében már érkeztek folyamatosan a vendégek. Idén ismét mulatságon látta vendégül a fehérváriakat Öreghegy: Szent István ünnepének előestéjén zenés, szórakoztató programokkal várták a látogatókat.
A színpadi programok sora a Szent István Mézlovagrend mézlovagjainak avatásával indult. Hat új lovag léphetett a rendbe a mai ceremóniát követően. A látványos, „édes” bemutatót követően a Főnix Rock and Roll SE táncosai léptek színpadra, és az óvodáskorúaktól a felnőttekig mutatták be ügyességüket. A délután a borlovagrendek felvonulásával folytatódott, majd Székesfehérvár polgármestere mondott köszöntőt. Dr. Cser-Palkovics András örömét fejezte ki, hogy idén ismét együtt tölthetik kicsik és nagyok az ünnep előestéjét a Bory téren. A polgármesteri köszöntőt követően Tornyai Gábor plébános megszentelte az új kenyeret, és megáldotta Öreghegy Borát, amely idén Lepsényi Miklós 2020-as rajnai rizlingje lett.
Az este borlovagavatási ceremóniával folytatódott, ahol a híres borászdinasztia fiatal tagja, Velez Péter nyert felvételt a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend tagjainak sorába. Ezt követően a Harmonika Trió, majd Jónás Andrea és Fehér Adrienn műsora szórakoztatta a vendégeket. A Felicita KTSE táncbemutatóját követően A kerek kő mese elevenedett meg a Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció interaktív előadásában a gyerekek nagy örömére. Az esti tánchoz először Zsigmond Lala garantálta a jó hangulatot, majd a J.A.M Showband játszotta a talpalávalót.
Az Öreghegyi Mulatság résztvevői nemcsak jó programokra számíthattak, hanem egy jótékonysági süteményvásár keretében maguk is jót tehettek. Sokan érkeztek süteményes tálcákkal, akik felajánlották a vásárra az ízletes finomságokat, és még többen álltak sorba, hogy megkóstolják azokat, így hozzájárulva Zsombi gyógyulásához. A fehérvári kisfiú 15 hónaposan váratlanul, egy betegség következtében (Guillain-Baré szindróma) pár óra alatt lebénult. A gyógyszeres kezelés ellenére az egyik lába még bénult maradt. Sokféle, folyamatos rehabilitációra van szüksége a javuláshoz. A mai összefogásnak köszönhetően is sokan hozzájárultak a kisfiú mihamarabbi gyógyulásához.

Forrás: ÖKK
További képek: Székesfehérvári Királyi Napok

Támogatók