A három király csatája

A Nemzeti Emlékhelyen az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csata elevenedett meg: a száz négyzetméteres sakktáblán újra összecsapott a világos és a sötét sereg, az I. István Technikum diákjainak az előadásában. A három király csatájában Kun László csapatai segítették győzelemre a német Rudolfot a cseh Ottokárral szemben – és ezzel kezdődött el a Habsburg dinasztia dicsőséges menetelése Európában.

A Nemzeti Emlékhelyen Matuz János  dramaturgiája és rendezése alapján mutatták be A három király csatáját a Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai. A Koronázási Ünnepi Játékok élő középkori sakkjátszmájában idén a morvamezei csata elevenedett meg.
1278. augusztus 26-án Morvamezőn ütköztek meg II. Ottokár cseh király és I. Rudolf német uralkodó seregei, a magyar IV., másnéven Kun László támogatásával. Csehországot Európa egyik legtekintélyesebb nagyhatalmaként tartották számon, és a hataloméhes Ottokár a német-római császári cím megszerzését tűzte ki maga elé. Azonban Habsburg Rudolf lett a német király, aki szövetségre lépett Kun Lászlóval. A Morva folyó partján elterülő síkságon vonultak fel a katonák: Ottokár seregének nagysága felülmúlta Rudolf és László hadát. A reggeli összecsapás a félelmetes hírű magyar könnyűlovasság támadásával indult a cseh tábor felé, a másik szárnyon Rudolf nehézlovasai küzdöttek. A hátráló németek láttán Ottokár korán bízta el magát, mert Rudolf pihent katonákkal kiegészült hada megfordította a csatát. Az ütközetet, „az inak, a szív és a hit csatáját” a magyar lovasság döntötte el végül.
Kézai mester krónikája pedig ekképp végződött az élő sakkjátékban: „A csata eldőlt, az egyesült német-magyar és kun seregek javára. Így győzött Rudolf Morvamezőn magyar fegyverek erejére támaszkodva. És ez a győzelem a kis osztrák uralkodóházat, a Habsburg-házat Európa egyik legbefolyásosabb dinasztiái közé kormányozta. És mi, magyarok, az ellenségtől zsákmányolt számtalan zászlót és címeres pajzsot, mint a magyar fegyverek dicsőségének örök időkre szánt emlékeit László király Fehérvárra szállíttatta, és velük a Nagyboldogasszony Bazilika falait földtől a mennyezetig beborította.”

Forrás: ÖKK

Támogatók