A néptáncfesztivál külföldi vendégei

2024-ben újra a világ különböző pontjairól érkező táncegyütteseket lát vendégül a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál házigazdája, az Alba Regia Táncegyüttes: Mexikóból, Spanyolországból és Szlovákiából is érkeznek csoportok.

A nemzetközi néptáncfesztivál hagyományai szerint augusztus 11-én, vasárnap 18 órakor az ő belvárosi felvonulásukkal és utcatáncukkal indul a programsorozat, majd 19 órakor a Zichy-színpadon tartják meg látványos nyitógálájukat.


A BAFOFIM Ballet Folklorico Fiesta Mexicana az egyik legjelentősebb mexikói táncegyesület, 1987 óta működik. Célja, hogy megőrizze, ápolja Mexikó kulturális hagyományait, melyek tekintetében kétségtelenül az egyik leggazdagabb ország. Folklórja színes és misztikus, melynek legjobb kifejezésmódja a tánc. Programjaikon képzeletbeli utazást tehetünk e varázslatos vidéken. A színpad lesz az a jármű, amellyel beutazzuk az egész országot, eljutva Mexikó legtávolabbi zugaiba is.


Az ötvenes években alapított Rosa Del Azafrán egyesület neve egybeforrt Spanyolország egyik legrégebbi fesztiváljával, a Rosa Del Azafrán Folklórfesztivállal, melyre az ország minden szegletéből érkeznek csoportok. Filozófiájuk a múlt és a jelen ötvözése. Repertoárjuk, ruházatuk, előadásaik megalkotásához a hagyományt veszik alapul. Jellegzetességük három, a La Mancha régióból származó tradicionális tánc, a seguidilla, a fandango és a jota, melyeket a tájegységre jellemző hangszerekkel – lant, bandurria, gitár, hegedű – adnak elő.



A Folklore ensemble Háj 1975-ben alakult a dél-szlovákiai Rimavská Sobota városában. Szervezetileg a csoport a mintegy 80 fős taglétszámmal több, önállóan dolgozó korosztályra, valamint egy ének- és népzenei csoportra oszlik Vratko Mančuška prímás vezetésével. Szívesen és gyakran képviseltetik magukat Szlovákia határain túl is, amit 3 különböző kontinensen közel 40 befejezett fesztivál bizonyít.

Támogatók