Az Élet pecsétje – fesztiválnyitány a Zichy-színpadon

Idén új helyszínre, a Zichy-színpad elé várják a közönséget a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitójára: Az Élet pecsétje című dramatikus történelmi játék augusztus 12-én, pénteken 21 órakor kezdődik. A Rege az Aranybulláról alcímet viselő produkció a nagy jelentőségű jogtörténeti dokumentum kiadásának 800. évfordulójára emlékezik. A megnyitó előtt zászlóforgató bemutatót is láthat a közönség. Köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.

A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál idén is látványos, zenészeket, táncosokat is felvonultató előadással veszi kezdetét augusztus 12-én, pénteken este kilenc órakor. Az Aranybulla-emlékévben mi más, mint a nagy jelentőségű dokumentum és az azt kiadó uralkodó, II. András a darab főszereplője: ő az egyik legmodernebb, leghosszabb ideig uralkodó Árpád-házi királyunk. Nem csoda, ha benne, életében és munkásságában ötvöződik a régi és az új út. Aligha véletlen, hogy ő adatja ki a száraz, ám jogtörténeti szempontból kiemelkedően fontos törvénygyűjteményt, amely hatszáz éven át a magyar államiság egyik legfontosabb forrása.

A 2022-es Székesfehérvári Királyi Napok nyitóelőadása játékos, fordulatos, színes képekben e sok évszázados siker okait, titkait, elemeit kutatja. A nyitóelőadás műfaja ezért is lesz rege. Az előadás szereplői mesélnek, és ha jól végzik a dolgukat, a pecsét végül feltöretik, és az Aranybulla szövege mögé látva a nézők felfedhetik, ami a törvény betűi mögé írva van – fogalmaz az író-rendező Matuz János.

Az előadásban II. András alakját Mihályi Győző, Szent Erzsébetét Varga Gabriella idézi meg, a mesélő Strasszer Domonkos lesz. A produkcióban közreműködnek az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportjának és a Step and Style Studio táncosai, „A jeruzsálemi” című élősakk-előadás válogatott szereplői, akik a Vasvári Pál Gimnázium diákjai, és hallható lesz a MusiColore Énekegyüttes is. A pirotechnikáért Szabó János felel, a koreográfus Majoros Róbert és Tombor Tímea, a zenei vezető Cserta Balázs. A Kelj fel, északi szél című dalt Szirtes Edina írta.

A megnyitó előtt a Pavane zászlóforgató csoport bemutatóját láthatják a nézők a Hotel Magyar Király előtt, majd érkeznek az óriásbábok: Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László, Könyves Kálmán, II. István és III. Béla lesz jelen az eseményen. Az óriások mellett két minibáb is megjelenik: az óriásbáb-rajongó gyerekek, Ács Emma Nóra és testvére, Kristóf, valamint édesapjuk, Ács József a tavaly bemutatott V. István és az idén készített Kun Erzsébet lovon ülő figurájával vesz részt a megnyitón. Ünnepi beszédet mond dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.

Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás – módosított programmal – a Vörösmarty Színházban lesz látható.

Támogatók