Fesztiválnyitány

2019-08-09 20:30 Városház tér

Dramatikus történelmi játék táncosokkal, zenészekkel – Bemutatkoznak az új óriásbábok: IV. Béla és Szent Margit – Látványos fényshow az Országalmánál 

Színpompás, látványos megnyitóval kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok tizenkét napos rendezvénysorozata. Az idei évben IV. Béla király koronázása áll az ünnepi események középpontjában: a tatárjárást követően rá hárult az elnéptelenedett ország újjáépítésének feladata, ezért a hálás utókor a „második honalapító” nevet adta neki. 

Az ő fordulatokban gazdag életének néhány eseménye elevenedik meg a megnyitó színpadán szóban, képben, táncban. A megnyitó szerves részét képezi a királyi óriásbábok nagy népszerűségnek örvendő felvonulása, amely idén még látványosabbnak ígérkezik a Rovó Tamás vezette Megadance Táncstúdió közreműködése által. A tatárjárás nagy ütközete, a muhi csata is táncképekben jelenik meg a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyüttes táncosainak előadásában. IV. Béla szerepében Juhász Illés színművészt láthatjuk, Szent Margitot Varga Lili színművésznő személyesíti meg, Batu kánt Szabó Miklós Bence, a fiatal Béla herceget Csengey Márton alakítja, a darab krónikása Strasszer Domonkos lesz. A középkori történet modern képi világát Falvay Miklós alkotja meg, a megnyitó zenei vezetője Cserta Balázs. A harci ritmusokat az Avar Horda ütősei biztosítják. A megnyitón fontos szerep jut a két újonnan elkészült, IV. Béla királyt és lányát, Szent Margitot ábrázoló óriásbábnak is.

Szereplők: 
IV. Béla: Juhász Illés 
Árpád-házi Szent Margit: Varga Lili 
Batu kán: Szabó Miklós Bence 
Béla herceg: Csengey Márton 
Krónikás: Strasszer Domonkos 

Közreműködnek az Avar Horda ütősei, a Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Táncegyüttes és a Megadance Táncstúdió táncosai, valamint a Koronázási Ünnepi Játékok óriásbábjai 

Koreográfusok: Egerházi Attila, Majoros Róbert és Rovó Tamás 
Animáció: Falvay Miklós 
Zenei vezető: Cserta Balázs 

Írta és rendezte: Matuz János 

Kép és hang, szó és dallam, fény és árnyék kavalkádja lesz ez a megnyitó, mely visszavezet bennünket a középkor erőtől duzzadó, színes, hangos, mégis ihletett és átszellemült világába. 

(Esőhelyszín, módosított programmal: Városháza, Díszterem) 

A fesztivál nyitányát igényesen megkomponált, látványos fényjáték követi, melynek végén felgyulladnak a történelmi fények Székesfehérvár Fő utcáján, a Székesfehérvári Járásbíróság épületén pedig zenével kísért, különleges élményt adó 3D-s épületvetítés lesz, az este folyamán három alkalommal is. A tavalyi Székesfehérvári Királyi Napok egyik újdonsága és óriási sikere volt ez az architekturális épületvetítés, a 3D animációi és a panoramikus vetítései által világhírűvé vált Bordos László Zsolt munkáival. Az épület architektúrájához igazodó, 2- és 3D-s elemekkel készült tízperces zenés mapping anyag nem pusztán színezi, hanem meg is mozdítja, átrendezi a felületeket, ennek köszönhetően a nézők lenyűgöző látvány részesei lehetnek három estén át.

A vetítések időpontjai:
augusztus 9., péntek 21.30, 22.00, 22.30
augusztus 10-11., szombat-vasárnap 21.00, 21.30, 22.00, 22.30

Támogatók