Charlie ismét Székesfehérváron

A legnagyobb slágereket hallhatta és énekelhette együtt Charlie-val a fehérvári közönség szombaton. A Székesfehérvári Királyi Napok könnyűzenei koncertjeit záró esten ismét megtelt a Zichy-színpad előtti tér és a Fő utca. A 75 éves rock-jazz-blues előadó zenekarával ismét elvarázsolta a közönséget. 

Az énekes, aki székesfehérvári gimnazistaként alapított először rockegyüttest, annak idején egy időre külföldön próbált szerencsét, hazatérve végül 1975-től a Generál zenekar tagja lett, majd ismét külföldön tevékenykedett, bejárta a világot. 1990-ben tért haza, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje 1994-ben indult. A populárisabb jazzt bemutató, ismert régi dalokat is big bandes átdolgozásban tartalmazó Jazz című albumát 2002-ben a Soul & Jazz, 2005-ben pedig a Funky, Soul & Jazz követte.



2006-ban aztán a zenész a régi, populárisabb stílushoz talált vissza Másképp ugyanúgy című lemezével. Tevékenységét számos díj, elismerés is fémjelzi, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje és a Liszt Ferenc-díj birtokosa, de kitüntették Budapestért-díjjal is, és Budapest díszpolgárává választották. Charlie többszörös EMeRTon-díjas előadó, Arany Mikrofon-díjas, többször volt az év énekese, 2006-ban Artisjus, 2007-ben Börze Award, 2020-ban Petőfi Zenei Életműdíjat, 2021-ben Fonogram díjat vehetett át. 
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ

Támogatók