Dunán innen, Dunán túl – népművészeti fesztivál a Belvárosban

A nemzetközi néptáncfesztivál után ismét beköltözött a népi kultúra Székesfehérvár Belvárosába. Dunán innen, Dunán túl mottóval második alkalommal rendeztek népművészeti fesztivált a Fő utcán, a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. Ezúttal a Dunántúl tájegységeinek hagyományait ismerheti meg a közönség a meghívott együttesek közreműködésével, a programok a késő délutáni órákig tartanak.
Tavaly hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezték meg a Székesfehérvári Királyi Napok részeként a népművészeti fesztivált. Az idei rendezvényen a Dunántúl tájegységeinek - Bakony, Rábaköz, Galga mente, Sárköz, Zselic - hagyományait, szokásait, viseleteit, táncait ismerhetik meg az érdeklődők a Fő utcán sétálva.

Szent István ünnepe alkalmából öt táncegyüttes érkezett Székesfehérvárra, ezúttal a Kapuvár Néptáncegyüttest, a veszprémi Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttest, a Püspökhatvani Népi Együttest, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttest és a szennai Zselic táncegyüttest látta vendégül a királyi város. Az együttesek az Országzászló téren, az Országalmánál és a Városház téri Szent István-emlékjelnél tartanak interaktív programokat, közben a Mátyás-király emlékműnél található színpadon is bemutatkoznak a késő délutáni órákig. A műsort a Gerence kezdte az Országzászló téren, ahol élőzenés kíséret mellett közös körtáncba is bevonták az utca emberét, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Napközben a Városház tér több pontján a Fehérvári Kézművesek Egyesülete és a  Fejér Megyei Népművészeti Egyesület alkotói tartanak interaktív bemutatókat. A Szent István Király Múzeum előtt piros lábasos nosztalgiajátékra invitálják a kicsiket, akik megismerkednek a hagyományos, régies edényekkel és a népi kultúra egyéb autentikus eszközeivel. 18 óráig a Mátyás király-emlékmű árkádsoránál magyar népi gyermekjátékhangszer, szárduda készítése és gyermekdalok éneklése, míg az Országzászló téren „Kicsi a bors, de erős” mottóval parasztolimpia zajlik mintegy harminc tréfás ügyességi játékkal, az erőpróbákra szeretettel várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. A Mátyás-király emlékműnél található pódiumszínpadon a meghívott néptáncegyüttesek előadásai 12.30-tól 17.00 óráig tartanak.

A Székesfehérvári Királyi Napok záró estéjén 19.00 órakor a Zichy színpadon kezdődik a magyar folklór produkcióit felvonultató „Táncra, magyar!” előadás, melynek keretében a Vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, az Alba Regia Táncegyüttes, a Miskolci Szinva-völgy Táncegyüttes és a Salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes lép a közönség elé. A hagyományos tűzijáték 22.00 órakor kezdődik a Palotavárosi tavaknál.

Támogatók