Elindult az idei Királyok a Belvárosban programsorozat

Július első szombatján megkezdődött az idei Királyok a Belvárosban programsorozat. Első alkalommal IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András indult útnak a Fő utcán, hogy hírül adják: közeleg városunk legfontosabb ünnepe és legnagyobb fesztiválja, a Székesfehérvári Királyi Napok. Az óriásbábokat az I. András Király Lovagrend és a Sub Rosa régizenei együttes kísérte végig a sétán, ismertetőt pedig Szabó Miklós Bence adott róluk. A lovagrend tagjai látványos – és hangos – harci bemutatót tartottak a Városház téren, az eseményt a Vörösfenyő zenekar koncertje zárta a Zichy ligetben.

Immár a fehérvári hagyományok sorába lépett a Királyok a Belvárosban program is, amely idén július 6-a és augusztus 3-a között hívogatja szombaton délutánonként az érdeklődőket. A sorozat a Székesfehérvári Királyi Napok „történelmi levegőjéből” ad ízelítőt, segítve a hangolódást a város legfontosabb és legsokrétűbb programokat kínáló augusztusi fesztiváljára, amelynek rendezvényei idén augusztus 11. és 20. között várnak majd mindenkit – addig pedig szombatonként a történelmi óriásbábokkal és az őket kísérő régizenei együttesekkel, illetve hagyományőrzőkkel találkozhatunk a fehérvári Belvárosban. A szombati programokat koncert zárja a Zichy ligetben.



Az immár 23 tagú királyi óriásbáb-család tagjai közül ezen a hétvégén IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András tartott „audenciát”. A Vörösmarty Színháztól indult a királyi menet, melynek tagjait Szabó Miklós Bence mutatta be a népes közönségnek. A résztvevők igazi időutazáson vehettek részt, hiszen a Sub Rosa régizenei együttes hangszereivel és zenéjével repítette őket a középkorba, az I. András Király Lovagrend tagjai pedig látványos, és puskalövésektől hangos bemutatójukkal és viseletükkel idézték meg az Árpád-házi királyok időszakát és a késő középkort.



A program a Zichy ligetben zárult, a Zenepavilonban a háromtagú – Ágoston Gábor (cajon, ütősök), György Andrea (hegedű, vokál), Nagy Balázs Krisztián (ének, gitár) – Vörösfenyő zenekar adott műsort. Legközelebb július 13-án, szombaton 17 órakor indul el a királyi óriásbábok és kísérőik menete.
Az idei második felvonuláson III. Bélával, II. Andrással és II. (Vak) Bélával találkozhatnak a Belvárosban az érdeklődők. A kísérők a Szent László Vitézei Egyesület és a Tabulatúra Régizene Együttes lesznek, a program zárásaként – 18 órától – pedig az Oti Acoustic műsorát élvezheti majd a közönség a Zenepavilonban.
Fotó: Simon Erika (ÖKK), szöveg: Stettler Zsuzsanna (ÖKK)

Támogatók