Fesztiválnyitány fényekkel, zenével és tánccal

Az idén koronázandó király, IV. Béla alakját, uralkodásának fontos pillanatait idézte a Városház téri közönség elé a Székesfehérvári Királyi Napok nyitánya. A Matuz János rendezte, zenével és tánccal kísért dramatikus történelmi játék csúcspontján a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyesület táncosai „vívták meg” a muhi csatát. Egerházi Attila és Majoros Róbert kiváló koreográfiája elismerő tapsra késztette a nézőket, akik a produkció után látványos fényshow részesei is lehettek.

Hagyományosan az óriásbáb-család tagjainak méltóságteljes felvonulásával kezdődött 2019. augusztus 9-én, pénteken este a Székesfehérvári Királyi Napok nyitánya. Az Árpád-ház uralkodóit és családtagjaikat megidéző alakok idén már 21-en vannak, a két új báb, IV. Béla és lánya, Szent Margit ezen az estén mutatkozott be a fehérváriaknak. Ők ketten Szent István, Szent László és III. Béla király társaságában a színpadi játék részesei voltak a megnyitón, amelyen a rövid, de annál hatásosabb történelmi játékban IV. Béla uralkodásának esszenciáját láthatta a közönség. Az ifjú király meghatározó élménye, anyja, Gertrudis királyné meggyilkolásának emléke és apjával való viszálya, a mongol sereg dúlása, a muhi csata, majd Margit felajánlása Istennek – a Matuz János rendezte előadás egy-egy fontos szeletet mutatott meg a a második honalapítónak is nevezett uralkodó életéből. A Cserta Balázs szerezte zene, az Avar Horda ütőseinek dobolása és a táncos koreográfiák együttesen emlékezetes pillanatokat szereztek a jelenlevőknek, akik már az előadás közben is tapssal jutalmazták a színpadon szereplőket. A muhi csatát megidéző, erős érzelmeket keltő táncos jelenet a taps mellett elismerő ovációra is késztette a nézőket, akikre nagy hatást tett a színpadon megjelenő, a mongol sereg kegyetlen dúlását jelképező, lángokba öltözött kaszkadőr is. Az előadás részesei voltak a Megadance fiatal táncosai Rovó Tamás vezetésével, a színpadképet a Falvay Miklós által készített animáció tette teljessé.

A dramatikus játékot követően Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a nézőket, majd a rendezvényen dolgozó önkénteseket képviselő Sebestyén László Gyuláné és Bujka-Tarnai Barnabás segítségével ünnepélyesen felkapcsolta a fényeket: mostantól augusztus 20-ig minden este látható a mozgó történelmi képregény a ciszter templom és a Szent István Király Múzeum Rendház épületének falán. Az Országalmát körülölelő, a Püspöki palotát is színesbe öltöztető fényshow kezdetekor ismét elismerő moraj futott végig a nagyszámú közönségen. És még ezzel sem volt vége a látványosságoknak: a Járásbíróság épületén zenés mapping várta a nézőket, a professzionális vetítést szombaton és vasárnap is három alkalommal lehet még látni. Az első két vetítés között a Project Prometheus tűzzsonglőrei ejtették ámulatba a közönséget. Az ő tűzszínházukat a következő hétvégén, a Koronázási Ünnepi Játékok idején csodálhatjuk meg újra.

Támogatók