Fesztiválnyitány a Városház téren

Színpompás, látványos megnyitóval kezdődnek 2019. augusztus 9-én, pénteken 20.30-kor a Székesfehérvári Királyi Napok. Az idei évben IV. Béla király koronázása áll az ünnepi események középpontjában: a tatárjárást követően rá hárult az elnéptelenedett ország újjáépítésének feladata, ezért a hálás utókor a „második honalapító” nevet adta neki. Az ő fordulatokban gazdag életének néhány eseménye elevenedik meg a megnyitó színpadán szóban, képben, táncban.

A megnyitó szerves részét képezi a királyi óriásbábok nagy népszerűségnek örvendő felvonulása, amely idén még látványosabbnak ígérkezik a Rovó Tamás vezette Megadance Táncstúdió közreműködése által. A tatárjárás nagy ütközete, a muhi csata is táncképekben jelenik meg a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyüttes táncosainak előadásában. IV. Béla szerepében Juhász Illés színművészt láthatjuk, Szent Margitot Varga Lili színművésznő személyesíti meg, Batu kánt Szabó Miklós Bence, a fiatal Béla herceget Csengey Márton alakítja, a darab krónikása Strasszer Domonkos lesz. A középkori történet modern képi világát Falvay Miklós alkotja meg, a megnyitó zenei vezetője Cserta Balázs. A harci ritmusokat az Avar Horda ütősei biztosítják. A koreográfusok: Egerházi Attila, Majoros Róbert és Rovó Tamás. Írta és rendezte: Matuz János.

A megnyitón fontos szerep jut a két újonnan elkészült, IV. Béla királyt, és lányát, Szent Margitot ábrázoló óriásbábnak is. Kép és hang, szó és dallam, fény és árnyék kavalkádja lesz ez a megnyitó, mely visszavezet bennünket a középkor erőtől duzzadó, színes, hangos, mégis ihletett és átszellemült világába. A fesztivál nyitányát igényesen megkomponált, látványos fényjáték követi, melynek végén felgyulladnak a történelmi fények Székesfehérvár Fő utcáján, a Székesfehérvári Járásbíróság épületén pedig zenével kísért, különleges élményt adó 3D-s épületvetítés lesz, az este folyamán három alkalommal is. Két ilyen vetítés között a Project Prometheus tűzzsonglőrei ejtik ámulatba a közönséget a Zichy-színpad előtt.

Támogatók