Folytatódott a középkor a Belvárosban

Zsúfolásig megtelt az Országzászló tér a Bordó Sárkány koncertjére, a Zichy ligetben a harcosok újra kardot/puskát/pisztolyt/botot/ostort ragadtak, a kézművesek kissé már elfeledett szakmák fortélyait mutatták meg a Fő utcán, a Városház téri középkori piac pervatvarai sem hagytak alább, boszik hívogattak a sikátorukba jósolni, az óriásbábok pedig játszani csábítottak: hétfőn folytatódott a középkor Fehérvár Belvárosában.

A vasárnap esti vihar komoly károkat okozott a Székesfehérvári Királyi Napok eszközeiben, berendezési tárgyaiban, de a Koronázási Ünnepi Játékok hétfőn is várta a középkor iránt érdeklődő közönséget. Néhány változtatásra szükség volt az eredetileg meghirdetett programhoz képest: a középkori városfalat, valamint a sátrak egy részét nélkülözni kell, de a foglalkozások, bemutatók hétfőn is elindultak, bár egy részük néhány méterrel arrébb költözött.



A hagyományőrzők is megtartották bemutatóikat a Zichy ligetben, a Mesetér programjában sem volt változás, a Városház téri középkori piac is működött tovább, kicsit más díszletben, de a Szabad Színház művészei a közönség között járva is megteremtették a középkori hangulatot, az akkori város mindennapjaiból ízelítőt adva.

A Szent István Királyi Múzeum ma is ötletes, kreatív foglalkozásokkal várta az érdeklődőket. A Rendház udvarán a Hadimustra című kiállításhoz kapcsolódva a vállalkozó szelleműek elkészíthették saját jelvényeiket, kitüntetéseiket, valamint a Papírformával megismerkedhettek a mozgóképek ősével, táncoltathattak papírhuszárt és színezhettek címereket is. A Nemzeti Emlékhelyen a Fess szekkót című múzeumpedagógiai foglalkozás során az érdeklődők egy falfestészeti technikát sajátíthattak el, és lehetőségük nyílt Aba-Novák Vilmos által készített történelmi szekkót inspirációnak használni a készülő alkotáshoz.



Nagy érdeklődés övezte délelőtt a Nemzeti Emlékhelyen Biczó Piroska régész szakmai tárlatvezetését, ahol a látogatók többek között megismerkedhettek a Szűz Mária prépostsági templom történetével, ami Szent István király kultuszának központja és a királykoronázások színhelye volt egykor.

Forrás: SZKKK, SZIKM

Támogatók