Tábornapló 2019.

A Székesfehérvári Királyi Napok közeledtének egyik biztos jele, hogy megnyílt a Fehérvári Programszervező Kft. óriásbáb-készítő tábora a Malom utcai Táncházban. A diákok a szakemberek irányítása mellett IV. Béla és lánya, Szent Margit alakján dolgoznak a következő napokban. 

2019. június 11. Gyerekkezek készítik az óriásokét

A város augusztusi ünnepi rendezvénysorozatának legemlékezetesebb szereplői azok az óriásbábok, amelyek egy-egy Árpád-házi királyunkat vagy családtagjait formázzák, az adott évben bemutatandó Koronázási szertartásjátékhoz kapcsolódva. Az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a bábokat tervező, megalkotó művészek fehérvári diákokkal közösen dolgoznak az óriásbábokon. Mától csütörtökig a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Munkácsy Mihály Általános Iskola és a Zentai Úti Általános Iskola huszonöt diákja Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus tervei alapján, Majoros Gyula bábkészítő mester irányításával, Ujj Zsuzsa keramikus iparművész közreműködésével munkálkodik az idei Koronázási szertartásjáték főszereplőit mintázó két új óriásbábon, IV. Béla és Szent Margit alakján, akikkel már huszonegyre nő a bábcsalád létszáma. A történelmi alakokat a bábkészítő mester júliusban fejezi be, a közönség az eseménysorozat augusztus 9-i ünnepélyes megnyitóján láthatja majd őket először.

A diákcsapat az új figurák fejének, kezének kialakításán dolgozott kedden, csiszolták, kasírozták azokat. Előkészítették Béla király koronáját, a díszítéshez szükséges gyöngyöket. A ruhák sablonjait is megrajzolták, kivágták, hogy a következő napokban folytathassák a munkát. Majoros Gyula körbejárt a teremben, rá-ránézett az elmélyülten dolgozó diákokra, tanácsot adott a hogyan továbbra. A gyerekek jól érezték magukat, munka közben zenét hallgattak és persze ebédszünetet is tartottak, a végére így is alaposan elfáradtak – de azért jönnek újra, ígérték.

2019. június 12. Színpadi randevú a királlyal

Színházban jártak szerda délelőtt az óriásbáb-készítő tábor résztvevői, de a nézőtér helyett most ők maguk is színpadra léptek, a kulisszák mögé is bekukkantottak. Kipróbálták a forgószínpadot, a díszleteket mozgató távirányítót és a magasban, a karzaton is jártak, ahol a világosítók dolgoznak az előadások alatt. Ráadásul még Szent István királlyal is összetalálkoztak.

A Malom utcai Táncházban dolgoznak ezen a héten a három általános iskolából érkezett gyerekek, hogy részt vegyenek a királyi óriásbáb-család két új tagjának, IV. Béla és lánya, Szent Margit alakjának megformálásába. Szerdán, még mielőtt ismét nekiláttak volna a munkának, a Vörösmarty Színházban jártak a diákok. Soltész István színpadmester vezette körbe a csapatot azokon a helyeken, ahová nem minden nap juthat be az ember. Igaz, üres nézőtér előtt, de a gyerekek kipróbálták például, hogy milyen érzés a rivaldafényben körbe forogni a színpad közepén, látták a különböző világítási lehetőségeket, azt, hogy milyen belülről, amikor a darab végén összemegy a függöny. Két bátor vállalkozó kézbe vehette a 80 nap alatt a Föld körül című darabban látható hajót mozgató távirányítót, ügyesen manővereztek is a nem kis szerkezettel.

A gyerekek a színpadon „randevúztak” Szent István királlyal, „aki” nemrég a testvérvárosban, Schwäbish Gmündben járt. A közel ötméteres óriásbábot a színpadmester tolta ki a színpadra, és közben Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári programszervező Kft. szakmai vezetője elárulta: a bábot születése, 2013 óta minden alkalommal ő mozgatja. Pedig nem is olyan könnyű feladat ez – elég csak a Városház tér kockaköveire gondolni, no meg a mostanihoz hasonló nagy meleg is próbára teszi az embert. A gyerekek bekukkantottak a király ruhája alá, sőt, be is mászhattak, hogy belülről is lássák a figurát tartó szerkezetet, a kukucskálót, amelyen keresztül azért az óriásbáb embere kilát, figyeli, hogy éppen merre járnak. Kiderült az is, hogy van olyan figura, amelynek belsejében egy kis szék rejtőzik, így az őt mozgató le tud ülni, amíg a bábok egyhelyben állnak.

A gyerekek benéztek a jelmeztárba, ámulva állapították meg, mennyi mindenre is van szükség ahhoz, hogy a darabokban minden színész a megfelelő ruhában jelenjen meg. Érdekesek voltak a színpad alatti szerkezetek, de talán ennél is nagyobb élmény volt a karzatra feljutni, ahol a világosítók dolgoznak. Különleges látvány felülről a színpad, készült is sok fotó és kis videó a telefonokkal. A sötétben a hangok is elhalkultak, izgalmas volt figyelni, ahogyan a társaság előrébb járó fele alatt nyikorognak a deszkák. És a karzatról még mindig van feljebb! Néhány lépcsőfok után a színésztársalgóban találták magukat a gyerekek – néhányan már jártak itt, tavaly ugyanis itt ebédeltek a táborozók–, ahonnan aztán természetesen a teraszra is kimentek, hogy körülnézzenek és persze fotózzanak is a különleges nap emlékére.

2019. június 13. Gyöngyökkel díszítették a koronát

Véget ért az óriásbáb-készítő tábor a Táncházban. A Ciszterci Szent István Gimnázium, a Munkácsy Mihály Általános Iskola és a Zentai Úti Általános Iskola huszonöt diákja ma is sokat tett azért, hogy augusztusban a két új báb, IV. Béla és Szent Margit alakja méltó legyen a királyi család többi tagjához.

Komoly munka folyt ma is a Táncházban, ahol nagyon jól érezték magukat a táborozók. A világos, kényelmes teremben volt, aki beszélgetve, más pedig az előtte fekvő munkára koncentrálva dolgozott, de mindannyian figyelmesen tették a dolgukat, pontosan követve Major Gyula bábkészítő mester és Ujj Zsuzsa keramikus iparművész iránymutatását.

A két királyi figura, IV. Béla és lánya, Szent Margit ruházatának kiegészítőin munkálkodott ma a szorgos csapat, kézről kézre járt az olló, a ragasztó: feldíszítették például a második honalapítónak is nevezett uralkodó kardhüvelyét, kizsinórozták és csillogó, színes gyöngyökkel ékesítették a koronáját is. A diákok megfestettek egy darabot a ruhájából, a kész munkákkal aztán közös csoportkép is készült a nap végén – mondta Ujj Zsuzsa, aki nagyon dicsérte a gyerekeket: ügyesek, aranyosak voltak. Jó, hogy vannak már visszajárók is közöttük. Mindannyian büszkék lehetnek magukra, hiszen az ő kezük nyoma ott van a két új figurán, amelyekkel 21 tagúra bővül a királyi bábcsalád.

Majoros Gyula júliusban fejezi be az történelmi alakokat, amelyeket az augusztus 9-i ünnepélyes megnyitón láthat majd először a közönség a Városház téren.

Támogatók