Az elmúlt öt évben hazai és nemzetközi világsztárokat, elsőrangú művészeket láthatott, hallhatott a közönség ezen a színpadon: többek között Miklósa Erikát, Rost Andreát, Lukács Gyöngyit, Komlósi Ildikót, Pataki Adorjánt, Alexandru Agache-t, Dolhai Attilát, Kálmándy Mihályt, László Boldizsárt vagy a moszkvai Bolsoj Színház vezető szólistáit. A koncertek állandó közreműködői a város kórusai, de több további hazai kórus is rendszeresen elfogadja a szervezők meghívását, hogy együtt szólaltassák meg Verdi, Puccini és Rossini egyházi vonatkozású műveit. A szimfonikus zenekart négy ízben Drahos Béla dirigálta, 2015-ben pedig Carlo Ponti Jr. állt a zenekar élén.
Az idei esztendőben kiváló olasz énekesek vendégfellépésével Giachino Rossini csodálatos egyházzenei alkotása, a Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) hangzik el az egyesített kórusok és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, az olasz operazene világhírű szakértője, Janos Acs vezényletével. |