A könnyűzenei koncerteken 2024. augusztus 16-án Fenyő Miklós, augusztus 17-én a Bikini, augusztus 18-án a Bagossy Brothers Company szórakoztatja a rajongókat a Zichy-színpadon.
A 2024-es Székesfehérvári Királyi Napok első könnyűzenei koncertjét Fenyő Miklós adja augusztus 16-án, pénteken 20 órakor a Zichy-színpadon. A koncert ingyenes.
A zenei pályán eltöltött több mint 50 év, több mint 400 dal, több mint egy szerző, több mint egy előadó – egy kultusz: FENYŐ MIKLÓS. A hatvanas évektől ő a rock&roll első számú és utánozhatatlan nagykövete, aki töretlen energiával koncertezik jelenleg is országszerte és a határokon túl is. Több száz szerzeménye mellett aranylemezek, platinalemezek, sőt gyémántlemezek, állami kitüntetések sora, valamint több musical és a Made in Hungaria film jelzi hihetetlen termékeny pályafutását. Nem tudjuk, hogy mi hajtja Fenyő Miklóst, de abban lehet valami igazság, hogy a rock&roll konzervál. Koncertjén a Fenyő Gyöngye zenekar és a Csacska Macska vokál kíséri, a Jampi Angyalok pedig mindent megtesznek azért, hogy mindenkit táncba vigyenek. A koncertjein természetesen felcsendülnek majd az elmaradhatnak „örökzöld” slágerek is, mint a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Csavard fel a szőnyeget, vagy a Made in Hungária, de meglepetésekben sem lesz hiány. (Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert elmarad.) A 2024-es Székesfehérvári Királyi Napok zenei programjában augusztus 17-én, szombaton 20 órakor a Bikini ad koncertet a Zichy-színpadon. A koncert ingyenes. Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros 42 éve, 1982-ben hozta létre a Bikini együttest Nagy Feróval, valamint nagy tudású zenészek sorával. Két albumot készített ez a felállás – olyan lemezeket, amelyek a mai napig komoly értéket képviselnek a magyar könnyűzenében. A Bikini igazi sikertörténete azonban 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el. (Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert elmarad.) A 2024-es Székesfehérvári Királyi Napok zenei programjában a Bagossy Brothers Company ad koncertet augusztus 18-án, vasárnap 20 órakor a Zichy-színpadon. A koncert ingyenes.
A zenekar tagjai: Bagossy Norbert (gitár, ének), Bagossy László (basszusgitár, vokál), Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál), Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk). (Kedvezőtlen időjárás esetén a koncert elmarad.)
|