Már a reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás a Városház téren. Az utóbbi napok forrósága utáni kellemes időben sokakat vonzott a középkori forgatag. A Szabad Színháznak köszönhetően idén is részesei lehetünk négy napon át a piaci perpatvarok, vásári életképek, pergő nyelvű kofák, korhely komédiások és dévaj mutatványosok mindennapjainak. A Városház téren a mosolygó, erőt adó kövek között válogatva felcsendült a muzsika, az Országalmánál a Tabulatúra régizene-együttes húzta a talpalávalót.
![]() A Fő utcán az árusok között sétálgatva a szorgos mesteremberek segítségével kipróbálhattuk az élménykovácsolás, az ólomöntés és az érmeverés nem könnyű mesterségét, miközben a portyázó őrcsapat fáradhatatlanul kereste a vásári tolvajokat és égetni való boszorkányokat. Tovább haladva a Sub Rosa régizenei együttes táncoltatta meg a vásárba igyekvő sokaságot. ![]() A Jósok és Boszorkányok sikátorához érve nagyot dörrent az ég – tán nem véletlenül –, de a nyári zápor után gyorsan visszazökkent az élet a régi kerékvágásba. Gyors kártyajóslást követően, az elkészített szerencsehozó amulettünk birtokában bátran folytattuk utunkat az Országzászló térre, ahol az óriásbáb-család várt minket, közben boldogan csivitelő gyerekcsapatba botlottunk. ![]() Ami nem is csoda, az Országzászló tér a legkisebbek örömére idén is Mesetérré alakult, ahol zenés, mesés előadások, táncházak és játékok szórakoztatják a gyermekeket négy napon át. A kézműves foglalkozásokon többek között nyaklánc, korona, sisak és karkötő készülhet majd, de ki lehet próbálni a pajzsfestést és az agyagozást is. ![]() A Zichy ligethez érve egy hatalmas sólyom pihent békésen, az igazán bátrak fotózkodtak is vele. A hagyományőrző csapatok táborában nagy volt a készülődés, kezdődtek a látványos lovagi és harci összecsapások. A jó hangulatról pedig újabb és újabb régizene együttesek gondoskodtak. ![]() „Alacsonyan szállnak a pajzsok, eső lesz” – állapították meg a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület harcosai: az ő küzdelmeikkel indultak a tábori bemutatók vasárnap délelőtt a Zichy ligetben.
![]() A 2025. augusztus 17–20-ig tartó Koronázási Ünnepi Játékok részletes programja elérhető honlapunkon. Forrás: ÖKK és Lőrincz Miklós
|