Művészkorzó

Ha szombat, akkor Belváros! A hangulatos kis utcákban tett séta után 17 órakor érdemes a Városház tér felé kanyarodni, ahol színészek, énekesek, táncosok, kórusok szórakoztatják az arra járókat, minden héten más művészekkel találkozhat majd a közönség. Kicsiket és nagyokat is várnak a programra, hiszen a műsor után hagyományőrző csoportok érkeznek a Fő utcára, hogy történelmi kalandozásra csábítsák a vendégeket, akik természetesen a város jelképeinek számító, ötméteres óriásbábokkal is találkozhatnak. A kalandokban elfáradt látogatókat este hét órától a Zichy ligetbe várják, ahol a Zenepavilonban muzsikusok játszanak fülbemászó dallamokat a nap végén.

A kedvezőtlen időjárás miatt az augusztus 15-i Művészkorzó elmarad.

Augusztus 15-én, szombaton 16 órától a Városház téren Szent István király, Gizella királyné és Szent Imre herceg, a Vörösmarty Színház előtt pedig Szent László király, Adelheid királyné és lányuk, Piroska, valamint Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony és Asztrik püspök óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség.

Program:

17.00  Váradi Eszter Sára és Keller János, a Vörösmarty Színház művészeinek műsora (Városház tér)

18.00  A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca, Országzászló tér, Zichy liget)

19.00  Klasszikus zenei „slágerek”, közismert dallamok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fafúvósainak (Dávid Boglárka – fuvola, Fóris István – oboa, Dávid József – klarinét, Harsányi Zsolt – fagott) előadásában (Zichy liget, Zenepavilon)


Támogatók