Művészkorzó 2021-ben is

A tavaly nagy sikert aratott Művészkorzó visszatér a fehérvári belvárosba: július 3-ától ismét színészek, zenészek, énekesek szórakoztatják szombatonként a közönséget, akik „portyázó” hagyományőrző csapatokkal is találkozhatnak majd, de a város jelképei, az óriásbábok is tiszteletüket teszik az eseményen. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színes programsorozata, amelynek előadásai minden alkalommal 17 órakor kezdődnek, egészen augusztus 7-ig tart.

2021. augusztus 7.

Szombaton zárul a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ belvárosi rendezvénysorozata, hiszen jövő héttől már a Székesfehérvári Királyi Napok részese lehet a közönség. Az utolsó Művészkorzót a Vörösmarty Színház színművészei, a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület harcosai és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei társaságában tölthetjük, és erre a záróeseményre kivételesen hat királyi óriásbáb látogat el.

Hatodik alkalommal invitálja a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a közönséget arra az eseményre, amely a Székesfehérvári Királyi Napokat hivatott felvezetni szombat délutánonként a belvárosban. Sok humor, csatazaj és különböző zenei műfajok jellemzik ezt a sorozatot, amely hétről hétre nézők százait csábítja a Városház térre és a Zichy ligetbe.

Az utolsó Művészkorzót a Vörösmarty Színház művészeinek műsora nyitja 17 órakor a Városház téren: Varga Gabi, Kricsár Kamill, Andrássy Máté és Kovács Tamás zenés stand uppal lép a közönség elé. Ugyancsak a város főterére érkezik a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület, hogy a honfoglalás idejébe vigyék vissza a jelenlévőket. Látványos harcművészeti bemutatójukba minden alkalommal bevonják a vállalkozó szellemű ifjú és kevéssé ifjú nézőket – minden bizonnyal így lesz ez most is.

A Zichy ligeti Zenepavilonban hat órától az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei – Bondor Erika (hegedű), Csapó József (tenor) és Dobszay Péter (zongora) – adnak kamarakoncertet. Műsorukban Bellini: Vaga luna che inargenti, Bellini: Ma rendi pur contento, Massanet: Thais – Meditation és Pennino: Pecchè? című művei csendülnek fel

Az utolsó Művészkorzóra kivételesen hat királyi óriásbáb látogat el, hogy a közönséggel fotózkodjanak: a Városház téren a Magyar Szent Család, vagyis Szent István király, felesége, Boldog Gizella királyné és fiúk, Szent Imre herceg óriásbábjai figyelik az eseményeket, a Vörösmarty Színház előtt pedig Szent László király, felesége, Rheinfeldi Adelheid királyné és lányuk, Szent Piroska óriásbábjaival lehet találkozni.

Az augusztus 7-i program:

17.00  Varga Gabi, Kricsár Kamill, Andrássy Máté és Kovács Tamás, a Vörösmarty Színház színművészeinek Mert ehhez van kedvünk "előzetes" című zenés stand upja (Városház tér)

17.30  A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca)

18.00  Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek – Bondor Erika (hegedű), Csapó József (tenor) és Dobszay Péter (zongora) – kamarakoncertje. Műsor: Bellini: Vaga luna che inargenti, Bellini: Ma rendi pur contento, Massanet: Thais – Meditation, Pennino: Pecchè?  (Zichy liget, Zenepavilon)

2021. július 31.

Az elmúlt hetekben sokféle műsor láthatott a közönség a Városház téren: laza beszélgetés, vidám verselés, örökzöld dallamok, operettslágerek – a nézőkkel közös tánccal – és kabaré is volt már a Művészkorzó első részében. Ezen a héten a Vörösmarty Színház két színművésze, Kiss Diána Magdolna és Sághy Tamás „…és mindenkinek, aki szereti” címmel énekes-zenés találkára várja a nézőket a szokott időben, 17 órakor, műsorukban közreműködik Réti Anikó zongorán.

A hagyományőrző csoportok közül július utolsó szombatján a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének tagjai érkeznek, hogy kis időre magukkal vigyék a közönséget a középkorba – aztán pedig a program záróeseményének helyszínére, a Zichy ligetbe.

A Zenepavilonban ezen a héten is koncertre várják a szervezők a hallgatóságot: ezúttal a város egyik legrégebbi kórusa, az Alba Regia Vegyeskar műsorát élvezhetik az árnyas fák alatt 18 órától. Programjukban elhangzik Lassus A visszhang és Palestrina Drága fény című kórusműve, Farkas Ferenc Weöres Sándor versére írt Rózsa madrigálja, Kodály Zoltán A csitári hegyek alatt és Enrique Fabrez Boleras Sevillanas című műve. Több népszerű opera részlete is felcsendül majd: Bizet Carmenjéből a Habanera, Verdi Trubadúrjából a Cigánykórus, Donizetti Szerelmi bájitalából Norina cavatinája, Verdi Nabuccójának Rabszolgakórusa és Smetana Az eladott menyasszony című operájának Menyegzői kórusa. A koncerten zongorán közreműködik Vasvári Tamás zongoraművész, szólót énekel Baranyai Anett énekművész, vezényel: Kneifel Imre.

A Művészkorzón minden alkalommal látogatást tesznek a királyi óriásbábok is: július 31-én, szombaton a Városház téren Könyves Kálmán és öccse, Álmos herceg, a Vörösmarty Színház előtt pedig II. (Vak) Béla és II. István óriásbábjaival találkozhatnak, készíthetnek fotókat a belvárosban járók.

A július 31-i program:

17.00  „…és mindenkinek, aki szereti” – Kiss Diána Magdolna és Sághy Tamás, a Vörösmarty Színház színművészeinek zenés műsora, közreműködik Réti Anikó (zongora) (Városház tér)

17.30  A Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca)

18.00  Az Alba Regia Vegyeskar koncertje. Műsor: Lassus: A visszhang, Palestrina: Drága fény, Farkas Ferenc–Weöres Sándor: Rózsa madrigál, Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt, Enrique Fabrez: Boleras Sevillanas, Bizet: Carmen – Habanera, Verdi: A trubadúr – Cigánykórus, Donizetti: Szerelmi bájital – Norina cavatinája, Verdi: Nabucco – Rabszolgakórus, Smetana: Az eladott menyasszony – Menyegzői kórusa. Zongorán közreműködik Vasvári Tamás zongoraművész, szólót énekel Baranyai Anett énekművész, vezényel: Kneifel Imre  (Zichy liget, Zenepavilon)

2021. július 24.

A Városház téren a Vörösmarty Színház két művésze, Varga Lili és Kádas József „Jelenetek egy házasságból” című kabaréműsorával várja a közönséget. A fehérvári hagyományőrző csapatok közül ezúttal az I. András Király Lovagrend hívja időutazásra a belvárosban járókat, hogy aztán az ő vezetésükkel a vonuljon át a közönség a Zichy ligetbe. A Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes játszik, a koncert fellépői: Lits Zsuzsanna, Lorászkóné Képli Anita, Némethy Ramóna, Novák Szironka, Végvári Dorottya, Erdei Máté (furulya) és Szebik Ildikó (spinét). Az együttes műsorában Johann David Heinichen: C-dúr concertója, Claudio Monteverdi: Adoramus című műve, Sören Sieg: Vitambo vya moyo – Afrikai szvitje, George Gershwin: Lullaby és Seiber Mátyás: Tango című darabja csendül fel, valamint Antonio Vivaldi: C-dúr concerto két harántfuvolára és zenekarra írt művének átiratát hallhatja a közönség. A Művészkorzón minden alkalommal látogatást tesznek a királyi óriásbábok is: július 24-én, szombaton a Városház téren Géza fejedelem és felesége, Sarolt fejedelemasszony, a Vörösmarty Színház előtt pedig Szent Erzsébet és Szent Margit óriásbábjaival találkozhatnak, készíthetnek fotókat a belvárosban járók.

A július 24-i program:
17.00 Jelenetek egy házasságból – Varga Lili és Kádas József, a Vörösmarty Színház színművészeinek kabaréműsora (Városház tér)
17.30 Az I. András Király Lovagrend harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca)
18.00 A Fiori Musicali Furulyaegyüttes (Lits Zsuzsanna, Lorászkóné Képli Anita, Némethy Ramóna, Novák Szironka, Végvári Dorottya, Erdei Máté – furulya, Szebik Ildikó – spinét) koncertje Johann David Heinichen, Claudio Monteverdi, Sören Sieg, George Gershwin, Seiber Mátyás és Antonio Vivaldi műveiből (Zichy liget, Zenepavilon)

2021. július 17.

Július 17-én is 17 órakor kezdődik az esemény a Városház téren, ahol a királyi óriásbábok tövében színészek szórakoztatják az arra járókat. Kicsiket és nagyokat is várunk a programra, hiszen a műsort követően huszárok érkeznek a Zichy ligetbe, és lovaglásra csábítják a közönséget. Ugyancsak a Zichy ligetben, a Zenepavilonban játszanak az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusai, ezúttal csak hegedűn. Természetesen a népszerű óriásbábok sem hiányozhatnak a Művészkorzóról: a Városház téren Gizella királyné és Szent Imre, a Vörösmarty Színház előtt pedig Könyves Kálmán és Álmos herceg óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség. Tartsanak velünk!

A július 17-i program:
17.00 Füredi Nikolett és Buch Tibor színművészek műsora (Városház tér)
17.30–18.30 A Fehérvári Huszárok Egyesületének bemutatója, lovagoltatás (Zichy liget)
19.00 Telemann: Concertók 4 hegedűre Burján Gabriella, Fazekasné Simon Ágnes, Bozzai Balázs és Nyári Kornél, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusainak előadásában (Zichy liget, Zenepavilon)

2021. július 10.

Ha szombat, akkor Művészkorzó a Belvárosban! A hangulatos kis utcákban tett séta után 17 órakor érdemes a Városház tér felé kanyarodni, ahol színészek és hagyományőrző csapatok szórakoztatják az arra járókat, a Zichy ligetben pedig hangulatos kamarakoncert részese lehet a közönség. Az eseményen a királyi óriásbábok is látogatást tesznek: a Városház téren II. (Vak) Béla és II. István, a Vörösmarty Színház előtt pedig Salamon király és I. Géza óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színes programsorozata, amelynek előadásai minden szombaton 17 órakor kezdődnek, egészen augusztus 7-ig tart.

A július 10-i program:

17.00 „Vidám verselések” – Sarádi Zsolt és Krisztik Csaba, a Vörösmarty Színház színművészeinek műsora (Városház tér)
17.30 A Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca)
18.00 F. Couperin: Piéces en concert, G.Ph. Telemann: Heldenmusik – keresztmetszet – Nagy Eleonóra (trombita), Valkó Béla (gordonka) és Dobszay Péter (orgona), az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusainak kamarakoncertje (Zichy liget, Zenepavilon)


2021. július 3.


Székesfehérváron a nyár elképzelhetetlen a történelmi óriásbábok nélkül, így természetesen az Árpád-házi királyokat idéző méltóságteljes alakok is megjelennek a belvárosban, a Vörösmarty Színház előtt. A nézők között a Városház téren III. Béla és első felesége, Chatillon (Antiochiai) Anna „figyeli” az előadást az Egyházmegyei Múzeum bejáratánál, a Vörösmarty Színház előtt pedig Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony és (Szent) Asztrik püspök alakja magasodik a sétálók fölé. Szombatonként a belvárosban járók ezentúl mindig más és más bábokkal találkozhatnak majd, „akikkel” közelebbről is megismerkedhetnek, és persze fotózkodhatnak is velük.

Első alkalommal július 3-án várják a közönséget a Művészkorzó fellépői. A Városház téren a Vörösmarty Színház színészeit, Egyed Attilát és Molnár G. Nórát láthatják a 2019-es Fehérvár Hangja döntőse, a gitáros-énekes Gyánó Huba közreműködésével. A Fejér Baranta Hagyományőrző Egyesület tagjai időutazásra hívják a közönséget, bemutatójuk 17.30 órakor kezdődik, szintén a Városház téren, ahonnan csata közben magukkal viszik a közönséget a Zichy ligethez. A Zenepavilonban 18.00 órától a komolyzene kedvelői az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeiből álló vonósnégyes koncertjét élvezhetik: Bondor Erika (hegedű), Nyári Kornél (hegedű), Balogh Zsuzsanna (brácsa) és Valkó Béla (gordonka) játszanak majd a hangulatos környezetben.

A július 3-i program:

17.00 „Gondolatok, töprengések, versek” – kötetlen beszélgetés Molnár G. Nórával és Egyed Attilával, a Vörösmarty Színház művészeivel, közreműködik Gyánó Huba, a 2019-es Fehérvár Hangja döntőse (Városház tér)
17.30 A Fejér Baranta Hagyományőrző Egyesület harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca)
18.00 Händel: Vízizene – Hornpipe, Mozart: D-dúr divertimento, Piazzolla: Oblivion, Libertango – Bondor Erika, Nyári Kornél, Balogh Zsuzsanna és Valkó Béla, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeinek kamarakoncertje (Zichy liget, Zenepavilon)

A belvárosi Művészkorzó védettségi igazolvány nélkül is látogatható program.


Támogatók