Székesfehérvár számára augusztus 20-a kiemelt jelentőségű nap: több mint ezer éve Szent István ünnepe, melyhez méltón 1938-ban itt, a történelmi fővárosban emelték nemzeti ünneppé augusztus 20-át. Hagyományosan ezen a napon tartja ünnepi ülését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. A változékony időjárás miatt a Városháza Díszterme adott otthont az eseménynek, amelynek résztvevői a Szent István térről érkeztek, ahol közösen helyeztek el koszorút államalapítónk lovasszobránál.
A Fehérvár fanfárt és a Himnuszt követően, a középkori koronázási szertartáskönyvben található sorokon keresztül a Koronázási szertartásjátékot idézték meg az ünnepi közgyűlésen Mihályi Győző, Trokán Péter és Árgyelán Ádám közreműködésével. Grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen 2013 augusztusában elevenedett meg István koronázásának szakrális ünnepe, majd Szikora János és Matuz János immár tíz alkalommal oratóriumba foglalva elevenítette fel a királyok életét és koronázási ünnepét. A zenéket Cserta Balázs válogatta össze Horváth Károly zeneszerző munkáiból.
Az ünneplőket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. „Amikor egy évvel ezelőtt innen szólhattam Önökhöz, fel szerettem volna vázolni, hogy mi az ajánlatom Székesfehérvár számára, mihez kérem a támogatásukat. Röviden: Székesfehérvárnak fel kell készülnie Szent István halálának ezeréves évfordulójára, lélekben és épített környezetünkben egyaránt. A határidőnk tehát adott, 2038-ig szükséges megtervezzük és végrehajtsuk ezt a munkát. Tavaly ilyenkor még nem sejthettem, nem is reméltem, hogy városunk közösségének ilyen jelentős felhatalmazását kaphatom meg ehhez a feladathoz. Megható és komoly felelősséget jelentő számomra ez a bizalom, melyet még egyszer, városunk legfontosabb ünnepén is szeretnék megköszönni.” – kezdte beszédét.
A városvezető fontos feladatként kiemelte, hogy “a 2038-ig szóló terveinket stratégiává formáljuk, az álmokból koncepció, a vázlatokból részletes műszaki rajz, a kérdőjelekből pont, esetleg felkiáltójel váljon. (…) Ennek a munkának van egy szellemi, sőt, lelki pillére, melynek megépítéséhez a hit, a kultúra, a művészet, a tudomány eszközeit és a közösségi erőt is igénybe fogjuk venni. A második tartóoszlopot a város épített környezete és annak fejlesztése jelenti, melyhez a történészek, régészek és művészettörténészek, a mérnökök és mesteremberek, a gazdászok és menedzserek munkáját kérjük. Ők közösen városunk építőmesterei. (…) A millenniumi emlékév által nyújtott lehetőségek nincsenek tekintettel jogi, közigazgatási kereteinkre, csak akkor lehetünk képesek kihasználni ezeket, ha közösen, városi csapatként cselekszünk, ki – ki a maga őrhelyén.”
„Nem eshetünk abba a hibába, hogy a 2038-as emlékévre készülve, a távlatokra koncentrálva szem elől tévesztjük a napi városvezetés, a város működtetésének kérdéseit. Bármennyire is szeretnénk megnyugtató, kiszámítható közeli jövőt vázolni, a bennünket körülvevő világ valósága sajnos sok bizonytalanságot, nehézséget, kérdéseket tartogat számunkra. Gazdasági növekedésünk, ezzel önkormányzati bevételeink szinte töretlenül íveltek felfelé, azonban most elképzelhető, hogy ez a trend megtörik, tehát nehezebb anyagi keretek között kell fenntartsuk a város működését és fejlesztéseit. A Székesfehérvárnak egyébként jogosan járó EU-s források érkezésének időpontja bizonytalan, a klímaváltozás hatásai azonban nem, azokat ezen a nyáron is érezzük, mindez pedig egy újabb, globális hidegháború hajnalán jelentkezik.” – hívta fel a figyelmet Székesfehérvár polgármestere.
A történelem és a jelenkor sikeres városait vizsgálva egyetlen közös jellemzőt találunk: az alkalmazkodóképességet – mondta dr. Cser-Palkovics András, hozzátéve, hogy „Székesfehérvár sikerét is az fogja eldönteni, hogy milyen gyorsan látjuk be a város életében szükséges változások igényét, milyen megfontoltan hozunk döntést ezekben, majd milyen sebességgel változtatunk és mennyire tudjuk ahhoz megnyerni az emberek többségének támogatását.”
„Döntés és megvalósítás: ez a dolgunk a napi aprómunkában és ez a dolgunk a hosszú távú terveinket illetően is. Bátran tehetjük, mert a „maradjon Fehérvár kicsi” és az „elégedjünk meg a nekünk jutó középszerrel” mentalitás ideje lejárt – bár utóvédharcok még folynak. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, Fehérvár egy hajszállal sem akar nagyobb lenni, mint azt a történelme és a jelen lehetőségei megalapoznák, de akkora igen! Egy körömnyi hellyel sem akar többet elfoglalni a Nap alatt, mint azt a fehérváriak munkája lehetővé tenné, de akkorát igen!
Városunk lehetőségei jobbak, mint a legtöbb magyar településé, csapatom felhatalmazása erősebb, mint bármely nagyvárosban, ezért céljaink is lehetnek ambiciózusabbak, mint hazánk más vidékein. Hiszem, hogy mindez egybevág az Államalapító Szent Király akaratával, mely - ahogy a régészeink várhatóan most is új eredményekkel támasztják azt alá - e városnak, a mi otthonunknak különleges státuszt, különleges küldetést adott! Mi, egy ezer évvel később folytatjuk és megvalósítjuk ezt a küldetést, miszerint Magyarország mértékadó, legfőbb városa: Székesfehérvár!
’A leromboltat építsd fel, a felépítettet őrizd meg’ – a következő évekre sem találhatunk kifejezőbb mottót magunknak!” – zárta ünnepi gondolatait dr. Cser-Palkovics András.
Méltó és szép hagyomány, hogy az augusztus 20-i ünnepi közgyűlésen adják át a Székesfehérvár Önkormányzata által alapított díjakat, melyekkel az élet különböző területein Székesfehérvárért sokat tett személyek munkáját ismeri el. A kitüntetéseket dr. Cser-Palkovics András adta át a Városháza Dísztermében.
Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címet vehetett át Poklosi Péter tanár, a Magyar Hadisírgondozó Szövetség elnöke Székesfehérvár önzetlen szolgálatáért, több évtizede végzett oktatómunkája, városvédő és hadisírgondozó tevékenységének elismeréseként. Több száz elesett első és második világháborús honvéd földi maradványait exhumálta és helyezte méltó körülmények közé, diákjaival a Palotai úti Hosszú temetőben számos – nélküle talán feledésbe menő – sír rendbetétele fűződik nevéhez. Csapatának eredményeit örömmel osztja meg az érdeklődőkkel temetőséták keretében.
Székesfehérvár Díszpolgárává választották Ujházi Péter Munkácsy-díjas festőművészt, grafikust, Székesfehérvár kulturális, művészeti értékei gyarapításában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Művei teljesen sajátos, felismerhetően egyedi stílusban készülnek, jellemzi a formákkal szőtt játékosság és a groteszk egyaránt. Alapítója a Székesfehérvári Művészek Társaságának, amelyet hosszú időn át vezetett is, jelenléte ma is meghatározó a helyi művészgenerációk számára.
Pro Civitate díjjal tüntették ki dr. Bakonyi István, József Attila-, Toldy Ferenc- és Jósika Miklós-díjas irodalomtörténészt, aki Székesfehérvár kulturális és irodalmi életének meghatározó személyisége. Tanít és alkot, eddig harmincöt könyve jelent meg. A város intézményeiben 1976 óta szervez irodalmi esteket és rendszeresen meghívott vendége, előadója országos irodalmi rendezvényeknek napjainkban is. 2019 óta a Csoóri Sándor Társaság elnöke.
Pro Civitate kitüntető címet adományozott a város közgyűlése Brückner Ákos Előd plébánosnak, ciszterci szerzetesnek, aki 78 esztendősen lett a Székesfehérvári Nagyboldogasszony-Nepomuki Szent János plébánia plébánosa, valamint a Ciszterci Szent István Gimnázium spirituális vezetője. Önmagát sem kímélve, lámpásként vezeti közösségét a több min kilencven esztendős szerzetes, aki – bár a történelem viharai nem kímélték – mindvégig megőrizte hitét.
Pro Civitate kitüntetést vehetett át Demeter Bence világ- és Európa-bajnok öttusázó, aki egy nagymúltú sportolócsalád sarjaként az öttusa sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményével gyarapította Székesfehérvár sportsikereit. Lehetősége volt olimpián indulni és a világszerte rendezett versenyek mellett a hazai közönség előtt számos alkalommal pályára lépett. 2022-ben Székesfehérváron szerezte meg a hatodik Európa-bajnoki címét is.
Székesfehérváron az egészségügyben végzett több évtizedes áldozatos szakmai munkájáért Pro Civitate kitüntető címmel mondott köszönetet dr. Kovács Ignác István főorvosnak. Az elismerés átadására később kerül sor, mert a díjazott a felnőtt női kosárválogatott orvosaként Ruandában világbajnoki előselejtezőn vesz részt.
Pro Civitate kitüntető címmel ismerték el dr. Németh Gyula gyermek- és háziorvost, elismerve a Székesfehérvár lakóinak egészsége érdekében végzett több évtizedes áldozatos munkáját. 1993-ban vette át a Sarló utcai rendelő 32. számú háziorvosi praxisát, és hivatástudatát jól mutatja, hogy 2015 óta ő a hajléktalanok ellátására létrehozott háziorvosi szolgálat orvosa. 80 évesen is fáradhatatlanul, kiemelkedő lelkiismeretességgel igyekszik minden panaszt orvosolni.
Posztumusz Pro Civitate kitüntető címet adományoztak Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület korábbi elnöke, Székesfehérvár természeti értékeinek megóvása, a város környezetvédelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért. 2023-ban veszítettük el a sokak által „székesfehérvári Attenborough-ként” emlegetett, köztiszteletben álló szakembert. Az élete volt a Fejérvíz Zrt. és a Gaja Környezetvédő Egyesület. Nagy tudását lelkes ismeretátadással ötvözte, hogy hozzájáruljon a környezetünk és a Földünk jobbá tételéhez. A díjat gyermekei, Varga Dávid és Varga Regő vették át.
Székesfehérvár képviselőtestülete az idei évben Tiszteletbeli Polgár kitüntető címet adományozott Prof. Dr. Bucsi Lászlónak, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatójának, aki több mint 20 éve kapcsolódott be az intézményben a gyógyító munkába és 2008 óta vezeti a Mozgásszervi Sebészeti Centrumot. A régió legfontosabb egészségügyi intézményének vezetését a pandémiás időszakban vette át, hivatásában mindig odaadóan és maximális szakmai igényességgel szolgált. Az ő irányítása alatt indulhatott el a közelmúlt legnagyobb fejlesztése, az új belgyógyászati tömb építése is.
A kosárlabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítménye, Székesfehérvár sportsikereinek gyarapítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Tiszteletbeli Polgár címmel tüntették ki Hanga Ádám Euroliga-győztes, válogatott kosárlabdázót is. A sportoló új csapatával, a Joventut Badalonával edzőtáborozik, így az elismerés átadására egy későbbi időpontban kerül majd sor.
Az ünnepi közgyűlés zárásaként a résztvevők közösen énekelték el a Szózatot.
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ
|