|
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ nevében Juhász Zsófia igazgató köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Elárulta, hogy a tavalyi évben fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál programjához kapcsolódóan egy csendes, ülős estét varázsoljanak a Fürdő sori épület mögötti amfiteátrumba.
![]() Hangsúlyozta, hogy az intézmény vezetőjeként és az Alba Regia Táncegyesület elnökeként is boldogsággal tölti el, hogy ennyien érdeklődnek más népek zenéje és kultúrája iránt, mint mondta, az idei évben Bulgáriából, Mexikóból és Chiléből is érkeztek táncosok. ![]() A Székesfehérvár testvárvárosából, a szlovéniai Kranjból érkezett FS Sava Kranj néptáncegyüttest Lehrner Zsolt alpolgármester konferálta fel. Kiemelte, a szlovén tánccsoport különösen közel áll a fehérváriak szívéhez, hiszen az elmúlt évben már láthattuk őket a Forever Young Európai Uniós testvérvárosi projekt zárógáláján, ahol nagy közönségsikert arattak a Bartók Béla téren. ![]() Az 1949-ben alapított csoport Szlovénia egyik legrégebbi hagyományőrző táncegyüttese, repertoárjuk több, mint ötven koreográfiát ölel fel. Az évtizedek során számos hazai és nemzetközi fesztiválon arattak sikert, rangos szakmai díjakat szerezve. A Fehérvárra hozott műsorokban főként Gorenjska vidékéről származó táncokat mutattak be a közönségnek, melyekre az erőteljes, lendületes páros mozdulatok, forgások és a férfiak virtuóz tánclépései jellemzőek. A gyorsabb nyitótáncot egy lassabb követte, melybe bevonták az addig a fák árnyékában pihenőket is, akiket nem is nagyon kellett noszogatni, együtt ropta fiatal és idős, de táncre perdült még az alpolgármester is. ![]() Az est végére előkerültek a fakanalak is, melyek ezúttal egy különleges néptánc kellékei voltak. A bemutatót újabb közös tánc követte, majd hagyományos szlovén ízeket kóstolhattak a jelenlévők. A sajtok, szalámik és kolbászok mellett az ünnepi kalácsot és a szárított almát, körtét is megízlelhették az érdeklődők, utóbbi nagy sikert aratott a gyerekek körében. A jó hangulatú estét a Friendance Tánc- és Mozgásstúdió közreműködésével salsa parti zárta. Forrás: ÖKK, Lőrincz Miklós
|