TÉR-ÉLMÉNY

A komolyzene sem hiányozhatott a Székesfehérvári Királyi Napok idei kínálatából: ma este telt ház előtt nyitotta meg új évadát az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, amely egyben lehetőséget adott arra is, hogy bemutatkozzon a közönségének az új művészeti vezetés. A TÉR-ÉLMÉNY című nagyszabású hangversenyen felcsendültek Liszt Ferenc, Antonin Dvořák és Dobri Dániel művei, valamint az államalapítás ünnepének tiszteletére a ráadás Kodály Zoltán: Magyar rondója volt. A varázslatos hangulatú nyáresti koncerten Caterina Pontrandolfo olasz népdalénekes énekelte a szólót. A zenekart Dobszay Péter vezényelte.

Könnyed nyáreste, kellemes fények és remek hangulat várta a Bartók Béla térre kilátogató közönséget a kiemelt minősítésű előadó-művészeti együttesként működő Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenyén, amelyen a közönség megismerhette az ARSO új művészeti vezetőinek zenéről alkotott képét is. A Székesfehérvári Királyi Napok keretében szervezett TÉR-ÉLMÉNY című bemutatkozó koncert méltó módon ötvözte a hagyományt, a történelmi gyökerek tiszteletét, a magyar kultúrát, a klasszikus zenét és a kortárs művészetet.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar TÉR-ÉLMÉNY című évadnyitó koncertje egy ősbemutatóval, Dobri Dániel az ARSO-nak dedikált Fanfanfan...fare! című fanfárjával vette kezdetét, amelynek végén teljes pompájában jelent meg a Szent Istvánhoz köthető „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű katolikus népének. Dobszay Péter vezényletében hallhatta még a Bartók Béla tér közönsége Liszt Ferenc: Les Préludes (Előjáték) nagy zenekarra szánt, szimfonikus költeményét. Ezután újra egy Dobri mű, a Lamento következett Caterina Pontrandolfo közreműködésével. A dél-olasz sirató népdalok ihlette művet az ARSO a koronavírus áldozatainak és szeretteiknek ajánlotta. A koncert végén pedig Dvořák: 9. e-moll „Az Új világból” című fergeteges szimfóniája zengte be Székesfehérvár Belvárosát – elsöprő sikerrel! A vastapsot a művészek – az államalapítás ünnepének tiszteletére – Kodály Zoltán: Magyar rondó című művével hálálták meg.

Forrás: ÖKK
További képek: Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Támogatók