Tiszteletadás Szent István szarkofágjánál

Szent István ünnepének szép székesfehérvári hagyománya, hogy közös tiszteletadást tart a város és a vármegye a Nemzeti Emlékhelyen, államalapító királyunk szarkofágjánál. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében megemlékezett államalapító elődeink bátorságáról, a Szűzanya oltalmáról és hangsúlyozta: a magyar történelem során mindig meghatározó szerepe volt az Árpád-kori Fehérvárnak, melyet nem véletlenül neveznek a “királyok városának”. Székesfehérvár értékeink méltó őrzője, zarándokhely és egyben példásan fejlődő város és közösség – emelte ki. A tiszteletadás résztvevői közösen sétáltak át a Szent István térre, ahol már várták őket a Fehérvári királyok menetének résztvevői is.

 

A Székesfehérvári Királyi Napok idén is rengeteg feledhetetlen élménnyel ajándékozta meg a résztvevőket, tartalmas, világi és szakrális események sorával töltötte meg a város és közösségeinek életét az elmúlt közel két hétben. Méltó lezárása ennek az időszaknak augusztus 20-a, Szent István ünnepe, amikor államalapító királyunkra és Székesfehérvár több mint ezeréves múltjára, történelmi fővárosként betöltött szerepére emlékezünk.
 


A hagyományok szerint megszervezett tiszteletadás Gizella királyné István királyhoz szóló fohászával vette kezdetét, amelyet Berki Lilla népdalénekes tolmácsolt, Bóka Gergely (nagybőgő), Bóka Richárd (brácsa) és Enyedi Tamás (cimbalom) kíséretével. Matuz János átiratához Cserta Balázs válogatott mezőségi és kalotaszegi népdalokat.
 


A Nemzeti Emlékhelyen dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. „Régészeti kutatások igazolják, hogy az emberi élet mindig fontos cselekmények helyszíneihez kötődik. A gondolkodó ember minden korban függött a helyétől: szűkebb vagy tágabb – szellemi vagy fizikai – környezete volt minden esetben a kiindulópont egy-egy kérdésre adandó válasza megfogalmazásakor. A görögök például a világ köldökét, azaz középpontját Delphoiba helyezték, míg a rómaiak a „világ fejének” - a caput mundinak - a Capitoliumot tartották. A miénk pedig pontosan itt van, Székesfehérváron, Szent István sírjánál…” – hangsúlyozta.
 
A közgyűlés elnöke beszédében napjaink problémáira is felhívta a figyelmet: „Nem túlzás azt állítani, hogy a nihil, a morális válság korszakát éli az öreg kontinens: hagyományos keresztény kultúránk és értékeink folyamatos támadás kereszttüzében állnak. De, nekünk - mint Őrzőknek -, meg kell védenünk nemzeti és keresztény értékeinket és kultúránkat, hitünket és vallásunkat attól a nyugati törekvéstől, amely mindezek kiirtásán, a nemzetállamok eltűnésén, a nemzeti kultúrák beolvasztásán munkálkodik!”

 
„Régi szép szokás államalapító szent királyunk ünnepén áldást kérni, és egyúttal köszönetet mondani. Én köszönettel kérek áldást Székesfehérvár és vármegyénk többi településének közösségeire, a termésre, és az új kenyérre!” – zárta ünnepi gondolatait dr. Molnár Krisztián.
 
Szent István szarkofágjánál a város és a vármegye vezetői, országgyűlési képviselői, Székesfehérvár és Fejér vármegye közgyűlésének tagjai, továbbá a történelmi egyházak vezetői, a fegyveres, a rendvédelmi és az igazságügyi szervek képviselői virágelhelyezéssel tisztelegtek.

 
Ezt követően a jelenlévők átsétáltak a Szent István térre, közösen helyeztek el koszorút államalapítónk lovasszobránál.
 
A Fehérvári királyok menete – a bizonytalan időjárás miatt – ezúttal az Országzászló térről indult. Az ünnepi felvonuláson az Árpád-házi királyi családok tagjait megformáló óriásbábokat idén is hagyományőrző csoportok, zenészek és néptáncosok kísérték. A Fő utcán végigvonuló menetet sokan megcsodálták, sőt csatlakoztak is az ünneplőkhöz, hogy a Városház téren és a Kossuth utcán át közösen érkezzenek meg a Szent István térre.
Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ
 

Támogatók