Viharos gyorsasággal távoztak a királyok

A tervezettnél rövidebbre sikerült az óriásbábok felvonulása szombaton a belvárosban, és a hagyományőrzők sem tudtak „kibontakozni” a hirtelen támadt erős szél miatt. Bár a zenészek már elindultak, a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos a vonósnégyes koncertje is elmaradt a Zenepavilonban.

A rekkenő hőség, a délutánra ígért vihar, no meg az autóverseny is oka lehetett, hogy szombaton a szokottnál kisebb közönség gyűlt össze a királyok fogadására a belvárosban. Ezúttal Könyves Kálmán, Álmos herceg, II. István és II. (Vak) Béla sorakozott fel a Vörösmarty Színház előtt, hogy bejárja a már ismert útvonalat, és közben be is mutatkozzon az őket kísérő nézőknek. Az óriásokat most Cservenka Ferenc mutatta be, a zenét a Sonivius Vappae régizenei együttes szolgáltatta.

A hagyományőrzőket ezen a szombaton az I. András Király Lovagrend tagjai képviselték a menetben, a szokásoktól eltérően a Mátyás király-emlékműnél is megálltak, hogy „harcoljanak”, a kardokról persze rövid ismertetőt is hallhattak az érdeklődők. Ahogyan a múlt héten, a tovább induló menet most is „összefutott” egy ifjú házaspárral, akik mosolyogva lépdeltek el az óriásbábok előtt.

A hagyományőrzők bemutatója ugyan elkezdődött, Bencze Tamás ékesen szóló szavait kardokról, pajzsokról íjakról és nyilakról, a heraldika alapjairól azonban már igencsak megzavarta a port is rendesen felkavaró szél és sötéten gomolygó felhők látványa is tovább ritkította a közönséget. A szervezők előbb csak szélárnyékba terelték az óriásbábokat, aztán inkább gyorsan visszaindultak a Fő utcán: nem kis teljesítmény volt a királyokkal a széllel szemben manőverezni. Szerencsére még az eső előtt mindannyian beértek a raktárba – a legkitartóbb ifjú rajongók az időjárás (és a szülők) ellenére most is az utolsó pillanatig mellettük voltak.

A viharos idő miatt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonósnégyesének koncertje is elmaradt a Zichy ligetben. A Királyok a Belvárosban sorozat jövő szombaton folytatódik, a menet akkor is 17 órakor indul a Vörösmarty Színház elől.

  

Támogatók