Zajos siker a korzón

Előbb a poénok, aztán meg a puskalövések szóltak nagyot az eheti műsorban a Városház téren. Varga Lili és Kádas József, a Vörösmarty Színház színművészeinek kabaréjelenetei után az I. András Király Lovagrend látványos harcművészeti bemutatóján ugyan golyó nélkül durrantak a fegyverek, de annál nagyobb sikert arattak a közönség körében. A program csendesebb felében, a Zichy ligetben most furulyakoncertet élvezhettek a zenekedvelők: a Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes játszott.

„Béla, ízlett a vacsora?” „Már megint veszekedni akarsz…?” – Sinkó Péter „Jelenetek egy házasságból” című sorozata hosszú időn volt a Rádiókabaré nagy sikere Csala Zsuzsa és Gálvölgyi János előadásában. A házastársak közötti humoros párbeszédek – anyósról, parkolásról, főzésről és hasonló témákról – ma egy fél órára újra életre keltek Varga Lili és Kádas József, a Vörösmarty Színház színművészeinek tolmácsolásában. A feleség nevére most sem derült fény, de a szombati Művészkorzó első produkcióját így is élvezte a közönség a Városház téren, ahol a poénok után fegyverek is durrantak – nagy sikert aratva hangjukkal a nézők körében.

A fehérvári hagyományőrző csapatok közül ezúttal az I. András Király Lovagrend tagjai csaptak össze – ellenség hiányában – egymással; a harcművészeti bemutatónak ezúttal is óriási sikere volt. A lovagrend elsősorban az Árpád-házi királyok, azon belül I. András király korával foglalkozik, de néhány fegyverük, ruházatuk már a késői középkort idézi – Bencze Tamás nagymester, a lovagrend vezetője – a tőle megszokott ízes, érdekes előadásmódban – ezeket részletesen is bemutatta a jelenlévő népes közönségnek.

Nemcsak látta, de hallhatta is a közönség a korabeli puskát, pisztolyt és muskétát is – utóbbiról például megtudhatta a közönség, hogy száz méterről is letarolt egy lovat. Golyót ugyan elővigyázatosságból nem használtak a vitéz urak: „Nem akarnánk kinyuvasztani tisztelt atyánkfiait” fogalmazott a nagymester, aki felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy augusztusban, a Székesfehérvári Királyi Napok idején ismét találkozhatnak majd velük a kíváncsiak.

A bemutatót követően a nézők a harcosok és úrhölgyeik vezetésével vonultak át a Zichy ligetbe, ahol a Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes – Lits Zsuzsanna, Lorászkóné Képli Anita, Némethy Ramóna, Novák Szironka, Végvári Dorottya, Erdei Máté és Szebik Ildikó – játszotta Johann David Heinichen, Claudio Monteverdi, Sören Sieg, George Gershwin, Seiber Mátyás és Antonio Vivaldi műveit. A hangulatos nyáresti koncertnek ezúttal is népes hallgatósága volt: öröm látni, hogy egyre többen élvezik a muzsikát a fák alatt ismerősök, barátok körében.

Támogatók