Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.
Harminckettedik alkalommal látja vendégül Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében 2024. augusztus 19-én, hétfőn. A borlovagrendek hagyományos felvonulása és a kenyéráldás mellett gyerekprogramok, zenés, táncos szórakoztató műsorok – többek között Kovács Áron és DJ Kényelmes fellépése –, valamint utcabál és fény-lézer show is várja a vendégeket Szent István ünnepének előestéjén a Bory téren.
Augusztus 10-én, szombaton és augusztus 16-án, pénteken a fúvószenéé és az egyenruhásoké lesz a főszerep Székesfehérvár belvárosában. A Székesfehérvári Királyi Napok nyitónapjának előestéjén a Székesfehérvári Fúvószenekar és vendégei adnak koncertet a Városház téren, majd a X. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon négy helyőrségi zenekar előadásában csendülnek fel indulók, klasszikusok és könnyűzenei melódiák.
Óriásbábjaink szombati terveit áthúzta az időjárás: az esős időben nem indultak útnak, a színház előtt várták a közönséget.
Kalandokkal teli, izgalmas időutazás a középkorba – ezt ígéri a Lovagok Napja és a Koronázási Ünnepi Játékok három napja. Audienciát tart a királyi óriásbáb-család, lovagok bajvívnak, zenészek muzsikálnak, mesterek szorgoskodnak az utcán, a középkori piacon kofák és korhelyek hangoskodnak, boszik és jósok csalogatnak jövőbe látni.
Szombaton folytatódott az augusztusi Székesfehérvári Királyi Napokra és a Koronázási Ünnepi Játékokra hangoló rendezvénysorozat: ezúttal III. Béla, II. András és II. (Vak) Béla óriásbábjának kíséretéhez csatlakozhattak az érdeklődők a Fő utcán.
Július első szombatján megkezdődött az idei Királyok a Belvárosban programsorozat. Első alkalommal IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András indult útnak a Fő utcán, hogy hírül adják: közeleg városunk legfontosabb ünnepe és legnagyobb fesztiválja, a Székesfehérvári Királyi Napok. Az óriásbábokat az I. András Király Lovagrend és a Sub Rosa régizenei együttes kísérte végig a sétán, ismertetőt pedig Szabó Miklós Bence adott róluk. A lovagrend tagjai látványos – és hangos – harci bemutatót tartottak a Városház téren, az eseményt a Vörösfenyő zenekar koncertje zárta a Zichy ligetben.
A Székesfehérvári Királyi Napok idején a Barátság mozi kertmozija idén is felállítja vetítővásznát a belvárosban, a Bartók Béla téren. A csillagos ég alatt természetesen a romantikáé és a vidámságé a főszerep augusztus 12–14. között és 16-án, az előadásokra jegyek a Barátság mozi honlapján válthatók majd, és – ha marad még jegy – előadás előtt a helyszínen is üzemel jegypénztár.
Online jegyvásárlás: www.baratsagmozi.hu 2024. augusztus 12., hétfő 20.30 |