Aktuális

Két év után újra: királyok a Belvárosban

2022-ben a júliusi hétvégék már a Székesfehérvári Királyi Napokra hangolnak: az augusztus 6-ig tartó sorozatban szombat délutánonként óriásbábok, régizenészek és hagyományőrző csapatok várják a belvárosban járókat, akik este hattól a Zichy ligetben hallgathatnak muzsikát. Július 9-én, szombaton 17 órától Géza fejedelem, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre vonul fel és mutatkozik be a Fő utcán.

Fesztiválzáró Táncünnep

Vasárnap este az Alba Regia Táncegyüttes lépett fel a Zichy-színpadon. A már második éve nélkülözött táncfesztivál hangulatát megidéző gálát hangos ovációval, vastapssal hálálták meg a nézők, akik megtöltötték a lelátót és a széksorokat is. A gyönyörű viseletek, a nagyszerű koreográfiák, a színpadról a közönség felé áradó energia segítettek elfeledtetni, hogy a műsor egyben az idei Székesfehérvári Királyi Napok programjainak végét is jelentette.

A három király csatája

A Nemzeti Emlékhelyen az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csata elevenedett meg: a száz négyzetméteres sakktáblán újra összecsapott a világos és a sötét sereg, az I. István Technikum diákjainak az előadásában. A három király csatájában Kun László csapatai segítették győzelemre a német Rudolfot a cseh Ottokárral szemben – és ezzel kezdődött el a Habsburg dinasztia dicsőséges menetelése Európában.

Ünnepi körséta a Városházán

A Koronázási Ünnepi Játékok keretében került sor a hagyományos városházi körsétára is, ahol a polgármester kalauzolta végig az érdeklődőket, egészen a dolgozószobájáig. Az ünnepi idegenvezetés kiemelte azokat tárgyakat és helyszíneket, amelyek Szent István király napjához kapcsolódnak, például a koronázási ékszerekkel vagy az 1938-as kihelyezett országgyűléssel, ami a Városháza udvarán zajlott.

Szent István ünnepe

Koronázási Ünnepi Játékok, ünnepi szentmise kenyéráldással, tiszteletadás Szent István szarkofágjánál, Fehérvári királyok menete, ünnepi közgyűlés, István, a király koncert keresztmetszet – Székesfehérvár méltó módon emlékezett meg államalapítónkról.

 

Koronázási Ünnepi Játékok

Hamisítatlan középkori hangulat, vásári életképek, piaci perpatvarok, gólyalábasok, hagyományőrző bemutatók, régizenei együttesek, az Árpád-házi királyokat megismertető családi játékok, élősakk-előadás, számos gyermekjáték, kreatív és kézműves foglalkozások és természetesen a királyi óriásbábok várták a vendégeket a Koronázási Ünnepi Játékok idején, augusztus 20–22. között a székesfehérvári belvárosban. A Zichy-színpadon az István, a király koncert keresztmetszet és az Alba Regia Táncegyüttes Táncünnep című fesztiválzáró estje, a Városháza díszudvarában kertmozi szórakoztatta a közönséget. Esténként az interaktív kirakós játékban 3D-s fénykockákkal játszhattak az Országzászló téren, a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületén pedig 3D épületvetítést láthattak az arra járók.

Best of Geszti

Miamiba és Zamárdiba is együtt utazott a közönség Geszti Péterrel a Székesfehérvári Királyi Napok csütörtök esti nagykoncertjén.

29. Öreghegyi Mulatság

Méz- és borlovagavatás, kenyérszentelés, zenés programok, táncbemutatók és interaktív mese várta a 29. Öreghegyi Mulatságra érkezőket az ünnep előestéjén. A színes események mellett kézműves- és jótékonysági sütivásár is volt a Bory-vár tövében.

Támogatók