Aktuális

Zajos siker a korzón

Előbb a poénok, aztán meg a puskalövések szóltak nagyot az eheti műsorban a Városház téren. Varga Lili és Kádas József, a Vörösmarty Színház színművészeinek kabaréjelenetei után az I. András Király Lovagrend látványos harcművészeti bemutatóján ugyan golyó nélkül durrantak a fegyverek, de annál nagyobb sikert arattak a közönség körében. A program csendesebb felében, a Zichy ligetben most furulyakoncertet élvezhettek a zenekedvelők: a Zenepavilonban a Fiori Musicali Furulyaegyüttes játszott.

Mindenki táncolt

Bár lógott az eső lába, megérte vállalni a rizikót szombaton: a Művészkorzó két művészvendége, Füredi Nikolett és Buch Tibor nemcsak megénekeltette, de meg is táncoltatta a Városház téren a nézőket, akik hangos ovációval és vastapssal köszönték meg a műsort. A Zichy ligetben kamarazenei koncertet hallhatott a közönség, a gyerekeket pedig a Fehérvári Huszárok Egyesületének tagjai várták lovagoltatással.

Átölel a múlt

Az idei nyár rendhagyó lesz a Koronázási szertartásjátékok történetében. Sajnos túl későn szabadultunk meg a járvány kötöttségeinek fogságából ahhoz, hogy új szertartásjátékkal, új királytörténettel lépjünk a közönség elé. Az immár majd egy évtizedes hagyomány azonban mégsem szakad meg! 

Olvassák el Szikora János rendezői előszavát és idézzük fel együtt a Koronázási szertartásjáték pillanatait 2013-tól, a kezdetektől!

Helyszíni bejárást tartottak

Az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játék leendő helyszínén tartottak bejárást a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a Városgondnokság munkatársai.

Megújulnak az óriásbábok

A közel öt méter magas óriásbábok Kecskemétre utaztak, Majoros Gyula bábkészítő mester műtermébe, aki évről évre gondoskodiik felújításukról.

Művészkorzó meglepetéssel

„Vidám verselések”, meglepetés színházi produkció, harcművészeti bemutató és kamarakoncert jól sikerült az idei második Művészkorzó is. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színes programsorozata, amelynek előadásai minden alkalommal 17 órakor kezdődnek, egészen augusztus 7-ig tart.

Elkezdődött a Művészkorzó

A tavaly nagy sikert aratott Művészkorzó visszatért Székesfehérvárra. Színészek, zenészek, énekesek, óriásbábok és hagyományőrzők szórakoztatták július 3-án a belvárosi közönséget. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ színes programsorozata, amelynek előadásai minden alkalommal 17 órakor kezdődnek, egészen augusztus 7-ig tart.

Botond idézi meg Szent László alakját

Bátor fellépésű, jól beszélő 8–10 éves fiút kerestünk a Székesfehérvári Királyi Napok 2021. augusztus 13-i megnyitóműsorának „Kisfiú” szerepére kiírt meghallgatás során. A castingra négyen jelentkeztek, közülük Pál-Nagy Botondot választotta ki a szerepre a produkció rendezője, Matuz János, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti intendánsa.

Támogatók