Aktuális

Fesztiválnyitány fényekkel, zenével és tánccal

Az idén koronázandó király, IV. Béla alakját, uralkodásának fontos pillanatait idézte a Városház téri közönség elé a Székesfehérvári Királyi Napok nyitánya. A Matuz János rendezte, zenével és tánccal kísért dramatikus történelmi játék csúcspontján a Székesfehérvári Balett Színház és az Alba Regia Táncegyesület táncosai „vívták meg” a muhi csatát. Egerházi Attila és Majoros Róbert kiváló koreográfiája elismerő tapsra késztette a nézőket, akik a produkció után látványos fényshow részesei is lehettek.

Dédmamák szoknyái, nagyapák kalapjai

Amerre jártunk, mindenütt néptáncosokat, gyönyörű viseletekbe öltözött lányokat, asszonyokat találtunk Szent István napján a fehérvári belvárosban. Az idei Népművészeti Fesztiválra öt tájegység öt hagyományőrző csoportja érkezett: a Balaton-felvidék, Vas megye, a Sárköz, a Rábaköz és a Galga mente tánccsoportjai, népi együttesei mutatták meg az ünnepen táncaikat, szokásaikat a fehérváriaknak és az itt nyaraló turistáknak. 

királyi nAPPok

Programjaink, legfrissebb híreink már applikáción keresztül is elérhetők. Próbálja ki Android vagy iOS rendszerű készülékével! A Királyi Napok alkalmazást letöltheti a Google Play-ről, vagy az App Store-ból.

Kezdjük el!

Programfüzeteinket megtalálja a belvárosban, és elérheti interneten is:

Felnézhetünk rájuk

Megrajzolták, kialakították 3D-ben, megformálták: közel hat méter lett IV. Béla és lánya, Szent Margit, akik a királyi bábcsaládhoz csatlakoztak idén.

Életre kel a múlt

Látványos fesztiválnyitány, fúvósok és katonazenészek, nyolc ország néptáncosai, a Dunántúl öt tájegységének hagyományőrzői, a Koronázási Ünnepi Játékok számtalan, középkort idéző programja, a szertartásjáték előadásai és a hazai könnyűzenei élet legjobbjainak koncertjei várják a Székesfehérvári Királyi Napok vendégeit augusztus 9–20. között. A pénteki megnyitó előtt sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a gazdag kínálatra a Nemzeti Emlékhelyen felépített színpadon.

Art Café a Vörösmarty Színháznál

Elindult a Fehérvár TV-ben az Art Café élő adása: hagyományainkat követve 2019-ben is ezekkel a beszélgetésekkel „számolunk vissza” a Székesfehérvári Királyi Napok nyitónapjáig.

Próbák itt is, ott is

A fesztiválnyitányra készülnek az Országalma előtti színpadon, a Koronázási szertartásjátékot próbálják a Nemzeti Emlékhelyen – aki esténként a belvárosban jár, biztosan lefékez pár percre, hogy lássa, hallja, mi történik.

Támogatók