Aktuális

Limbo-láz, dinnye és menetelés

A Belváros négy helyszínén térzenével, majd a Városház téren szakalaki bemutatókkal és közös koncerttel várta a VI. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál négy helyőrségi zenekara a Székesfehérvári Királyi Napok résztvevőit. A Magyar Honvédség Budapest, Debrecen, Tata és Székesfehérvár Helyőrségi Zenekara humorral fűszerezett, látványos előadásait hatalmas tapssal köszönte meg a közönség. 

Minden jegy elkelt!

A telt házas Musica Sacra koncert után a Koronázási szertartásjátékokra is minden jegy elkelt.

Véget ért a néptáncfesztivál

Véget ért a Székesfehérvári Királyi Napok keretében megrendezett XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál. Ma este valamennyi táncegyüttes és a házigazda albások részvételével a Táncháztól indult a hagyományos felvonulás, amely a Belvárost és annak környékét érintve a Zichy színpadig tartott. A fergeteges záró gálát tömegek kísérték figyelemmel a nézőtérről és a Hotel Magyar Király előtti térről. 

A kultúra híd a nemzetek között

Ünnepi fogadáson vehettek részt a Városháza Dísztermében szerdán délelőtt a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztiválon résztvevő csoportok. A Baskír Köztársaság, Belgium, Csehország, Franciaország, India, Indonézia, Görögország és Mexikó táncosait Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. A fesztivál délután belvárosi felvonulással, majd este gálával zárul a Zichy színpadon.

Ünnepi misék a Szent Imre-templomban

Az országfelajánlás napjához fűződő hagyományos egyházi, fogadalmi ünnepen a Magyar Szent Család körmenetét követően, Nagyboldogasszony napján és Szent István ünnepén szentmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök a Szent Imre-templomban. 

Határon túli diákok is szerepelnek a szertartásjátékban

Hatvan határon túli fiatal érkezett vasárnap Székesfehérvárra az I. Kárpát-medencei Színjátszó Táborba, amely a Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház együttműködésének köszönhetően jött létre. A diákok statisztaként részesei lesznek az ide Koronázási szertartásjátéknak. A középiskolásokat a Városháza dísztermében köszöntötték hétfőn délelőtt.

Nagyboldogasszony-ünnepi Mária-kiállítás

2018. augusztus 15-én, szerdán 15.00 órakor nyílik a Nagyboldogasszony-ünnepi Mária, mennyek királynéja című gyűjteményes kiállítás a Szent Korona Galériában, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Rossini: Petite messe solennelle

Immár ötödik éve a legszebb egyházzenei művek csendülnek fel a koronázóbazilika romjai fölé emelt hatalmas szabadtéri színpadon, különleges zenei, egyben spirituális élményt kínálva a hallgatóságnak a szakrális helyszínen.

Támogatók